Egy túl igényes étteremlátogatónak köszönhetjük a burgonyaszirom megszületését

Most ünnepelte születésnapját a burgonyából készült chips. A chips elkészítése nem egy megtervezett folyamat volt, és íze is rengetegszer változott 1853 óta. Hazánkban egy évtizedig a sós íz volt az egyeduralkodó, ám az utóbbi időben a magyarok is nyitottabbá váltak a különleges ízesítésekre.  Az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint a hagymával kombinált tejfölös-tejszínes-sajtos és a paprikás-chilis-pepperonis változatok mellé mára szorosan felzárkóztak a húsos és a különféle pikáns, egzotikus fajták is.

Az elégedetlen vendég

George Crum 1853-ban egy amerikai étteremben dolgozott szakácsként. Augusztus 24-én egy rendkívül elégedetlen vendéggel volt dolga, ugyanis állandóan visszaküldte a krumplit arra hivatkozva, hogy túl vastag szeletekre vágta és nem eléggé ropogós. Crum egyre vékonyabb szeleteket készített, végül a túl igényes vendég bosszantására annyira vékony krumplit sütött, hogy már a villát sem lehetett beleszúrni. Ahelyett azonban, hogy az így felszolgált burgonyát is visszaküldte volna, a vendég jó étvággyal elfogyasztotta azt, nagyon ízlett neki. Így indult el hódító útjára a burgonyachips.

Európába csak később érkezett

Európában csak a II. Világháború után vált népszerűvé a chips. Magyarországra még később, a 90-es években jutott el, és az egy főre jutó chipsfogyasztás napjainkban is nagyon alacsony, mindössze 400g/fő/év az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint. Ezzel a mennyiséggel csak Bulgáriát előzzük meg a rangsorban az európai országok közül. A világcsúcstartó amerikaiak ennek a 20-szorosát (8000g), míg az Európa-bajnok norvégok a 7.5-szeresét (3000g) fogyasztják el évente. Évi 400 gramm chips a teljes a só bevitelünknek mindössze 1 ezrelékét tartalmazza.

Egészséges étrendbe is beilleszthető

A burgonyachips az évek során sokat változott. A 100 évvel ezelőtti disznózsírt mára leváltotta a pálmaolaj, sőt a prémium gyártók egyszeresen telítetlen zsírsavat tartalmazó napraforgó olajban sütik a szeleteket. A néhány évtizeddel ezelőtt előforduló transz-zsírsav természetesen már mutatóban sem észlelhető a termékekben, sótartalma pedig kisebb, mint a kenyéré. Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértéktartás és a rendszeres sport, ezek betartásával bármilyen snack beiktatható a heti étrendbe.


Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.