Elhalasztják a ProWeint (is)

A Messe Düsseldorf GmbH a ProWein 2020 szakvásár megrendezését egy későbbi időpontra halasztotta el.

Valamennyi érintett partnerrel történő egyeztetést követően, rövid időn belül sor kerül egy későbbi, a tervezés biztonságát garantáló, alternatív vásári időpont meghatározására. A halasztás érinti a „ProWein goes city” rendezvénysorozatot is. Ezzel követjük a szövetségi kormány krízisstábjának azon ajánlását, amita Robert-Koch-Institutáltal meghatározott, nagyszabású tömegrendezvényeket érintő rizikófaktor figyelembevételével fogalmazott meg. Ezt az ajánlást figyelembe véve, valamint a fertőzöttek számának egyidejű, Európára is kiterjedő, nagymértékű növekedésére tekintettel, a Messe Düsseldorf számára egyértelmű volt a helyzet újraértékelése. A kialakult helyzetet bonyolítja a szakvásár kiállítóinak és látogatóinak elbizonytalanodása a részvételt illetően, valamint – elsősorban a külföldi partnereinket érintő – utazási komplikációk felmerülése is.

.„Ügyfeleink, partnereink és dolgozóink bíznak bennünk. Ez a bizalom túlmutat a düsseldorfi nagyszabású nemzetközi rendezvények professzionális és sikeres lebonyolításán. Ezt a bizalmat akkor is érezniük kell irántunk, amikor az Önök biztonsága érdekében, kritikus döntés meghozatalára kényszerülünk”–hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt, Messe Düsseldorf GmbH vezérigazgatója. „Ez a döntés valamennyi résztvevő számára nehézségeket jelent. Azonban az időszerű halasztás úgy a Messe Düsseldorf, mint ügyfelei számára - az egyre dinamikusabb fejlődés szempontjából – kötelező érvényű” – nyilatkozta Thomas Geisel, Düsseldorf város főpolgármestere,a Messe Düsseldorf GmbH felügyelő bizottságának elnöke.

Forrás: Turizmus Online


Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.
A világ legszebb történelmi kávéházainak koronaékszere a pesti New York Kávéház

A világ legszebb történelmi kávéházainak koronaékszere a pesti New York Kávéház 

Emléktáblát kapott a Historic Cafés Route-tól a New York Kávéház.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.