Első alkalommal rendeznek Dunamenti Halfesztivált Mohácson

Első alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.

A gasztrofesztivál célja, hogy bemutassa az összes Duna-menti halászlé-változatot, köztük természetesen a mohácsit - mondta el Illés Richárd német nemzetiségi önkormányzati képviselő, az esemény egyik főszervezője, aki leszögezte: rendezvényük nem kíván konkurálni a Bajai Halfőző Fesztivállal.


Az eseményen egy időben kóstolható végig a teljes, "dunai módszerrel készült", a ma dunai halászlének nevezett, paprikás hallevet, hallevest jelentő szortiment - hívta fel a figyelmet. Illés Richárd beszámolt róla, hogy legalább húsz halfőző mestert várnak rendezvényre a többi között Komáromból, Kalocsa környékéről, illetve a horvátországi Kopácsról, Kiskőszegről és a szerbiai Bezdánból, továbbá Apatinból is.

A fesztivál ideje alatt a közönség is elkészítheti és el is fogyaszthatja kedvenc halászlevét, így várják a baráti társaságokból álló főzőcsapatok jelentkezését. Illés Richárd becslése szerint ez utóbbi programelem keretében mintegy kétezer ember fog főzni a Duna-parti városban, ahol rajtuk kívül még ötezer látogató részvételére is számítanak a szervezők. A résztvevők a halfőző mesterek főztjéből kaphatnak kóstolót "a készlet erejéig"; a fesztivál ideje alatt pedig végig árusítanak majd mohácsi halászlevet - tette hozzá. A programelem védnöke Benke László többszörös világbajnok mesterszakács.


 A közönség szórakoztatásáról - mások mellett - német nemzetiségi zenekarok és tánccsoportok, helyi együttesek, illetve Badár Sándor humorista és Vastag Csaba gondoskodik majd. A programokat hajnalig tartó utcabál zárja. A kezdeményezés ötletére térve Illés Richárd felelevenítette: egyfelől Mohácson a halfőzésnek régre visszanyúló hagyományai vannak, másrészről kutatásaik szerint a Tolnától Apatinig terjedő Duna-szakaszon korábban a halászatot megélhetésszerűen űzők nagy része sváb származású volt.
  

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.
Új gasztroélménytér Miskolc belvárosában

Új gasztroélménytér Miskolc belvárosában 

Fényfestés, zene, borok és gasztroélmények a Miskolci Soho-ban.
Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat

Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 
Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról 

A fiatalabb felnőttek számára a borfogyasztás már nem csupán hagyomány vagy gasztronómiai kiegészítő, hanem értékválasztás is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.