Elstartolt a Bornaptar.hu, a Kárpátmedence új boros eseménykeresője

Nem volt könnyű dolga eddig azoknak, akik a magyar és határon túli boros eseményekről próbáltak meg tájékozódni.

Az egy-egy borászathoz hű borkedvelők még könnyen megtalálhatták az őket érdeklő programokat kedvenceik honlapján vagy facebook-oldalán, ám mindeddig hiányzott a piacról egy olyan minőségi gyűjtőfelület, ahol a boros események teljes spektrumáról információkat szerezhetnek az érdeklődők: a kis kóstolóktól kezdve a borvacsorákon, bortúrákon át a legnagyobb fesztiválokig.
Ennyire átfogó, szép és ráadásul ingyenes boros programkereső oldal még nem volt Kárpát-medencei lefedettséggel, emellett a korábbi hasonló kísérletek többsége nem bizonyult fenntarthatónak – hangsúlyozzák a készítők.
Eddig jellemzően egy-egy borászat, régió vagy borvidék igyekezett hírt adni a főleg környékbeliek érdeklődésére számító rendezvényekről, most azonban a több száz forrást napi rendszerességgel szemléző Bornaptár segítségével gyerekjáték lesz hírt kapni a gyakran valódi kuriózumokat kínáló, eddig esetlegesen mellőzött eseményekről. Örülhetnek a borászatok és a rendezvényszervezők is, hiszen mostantól nekik is lehetőségük van saját programjaik közzétételére a Bornaptár felületén. A célok között szerepel az oldal fenntartható, hosszú távú üzemeltetése is, ezért a stáb nem titkolja, hogy számít a szervezők aktív együttműködésére.
Az oldal készítőinek elmondása szerint a bor szeretetén kívül több dolog is inspirálja őket a
munka során. Mindannyian sikeres vállalkozásokkal és projektekkel a hátuk mögött vágtak
bele a feladatba, miután újra és újra megtapasztalták, hogy gyakran éppen a legizgalmasabb rendezvényekről maradtak le vagy tudtak a legnehezebben tájékozódni. Az sem volt ritka, hogy a szervezők egy eseményt semmilyen felületen nem hirdettek meg. Falusi bornapokon beszélgetve döntöttek úgy, hogy egy könnyen elérhető, szép és tartalmas felületet alakítanak ki a boros rendezvények iránt érdeklődők részére.
Mi a Bornaptár titka?
Például a sokszínűség: változatos programok közül szemezgethetünk, ám minden eseményt összekapcsol a bor. A készítők mindenre gondoltak, és gondosan felmérték, melyek a boros események kapcsán előforduló legfontosabb információk. Zavaró reklámok nélkül adnak közösségi élményt. A kor elvárásainak megfelelően minden tartalmat megoszthatunk a népszerű csatornákon, miközben nemcsak az esemény facebook-oldalát érhetjük el, hanem ismerőseink részvételi szándékát is láthatjuk. Regisztráció nélkül, díjmentesen böngészhetünk a több száz forrásból építkező naptárban, és akár rendszeres személyre szabott programajánlót is összeállíttathatunk magunknak. Az indulás hónapjában máris hetvennél több eseményből válogathatunk! A bornaptar.hu fejlesztése nem állt meg a starttal: a látogatókat és a hírlevélre feliratkozókat további extrák és meglepetések várják, illetve számos új funkció bevezetésére is lehet számítani.


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.