Elstartolt a Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál

Hetven kiállítóval és csaknem nyolcvan programmal készülnek a szervezők a harmadik Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál hat napjára a város történelmi főterén.

Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, az idei fesztivál némileg eltér a korábbi kettőtől, hiszen a rendezvény az idén 650 éve mezővárosi rangra emelt Kecskemét előtt tiszteleg. Kiemelte: a június 18. és 24. között zajló rendezvénysorozat megszervezésének vezérmotívuma az volt, hogy minél több kecskeméti vagy a városhoz köthető művészt hívjanak meg, fellépési lehetőséget biztosítva számukra. Így a fesztivál keretében egy-egy estén a nagyszínpadra lép Szabó Balázs Bandája, a Bohém Ragtime Jazz Band és Kocsis Tibor is.

A Múzeumok éjszakáján születésnapi koncerttel ünnepel az idén harmincéves Csík Zenekar. Az est vendég előadója a Quimby frontembere, Kiss Tibor lesz. A magyar nóta kedvelőinek a szervezők Fejős Jenő, a város ezüstkoszorús nótaénekesének fellépésével készülnek. Ezen kívül az érdeklődők a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar előadását is élvezhetik egy-egy este. A fesztivál kisszínpadán a feltörekvő kecskeméti együttesek, zenekarok kapnak helyet.

A Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál keretében hirdetik majd ki a Kecskemét Város Bora és Bács-Kiskun Megye Bora címeket, de szerveznek a fesztiválhoz kapcsolódó szakmai konferenciát, valamint borrendi találkozót és felvonulást is. A szervezők a hat nap alatt a gyermekes családoknak játéksarokkal, meseszínpaddal, báb- és utcaszínházi előadásokkal, hangszer- és táncbemutatóval, valamint bűvészműsorral készülnek. A gasztronómia iránt érdeklődők pedig a több mint hetven kiállítót felvonultató pálinka és borutca, kézműves sörkert és a gasztro tér kínálatából válogathatnak.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.