Étteremet nyit a Rolling Stone

A könnyűzene világában vezető szerepet betöltő Rolling Stone Magazin egy ír vállalkozóval karöltve éttermet nyit 2010-ben Hollywoodban

Az éttermet A Lucky Rug Group fő tulajdonosai, Niall Donnelly és Joe Altounian alapítják, a Rolling Stone magazin szerkesztő-kiadójával, Jann Wennerrel. Donnelly az utóbbi években számos bár és klub megnyitásával hívta fel a figyelmet magára az Egyesült Királyságban, míg Altounian a kereskedelmi és lakóingatlanok piacán szerzett hírnevet magának. Mindazok számára, akik követik a popkultúra eseményeit, a Rolling Stone szavak sokkal többet jelentenek világszerte, de különösen az Egyesült Államokban – mondta Donnelly múlt pénteken, amikor bejelentették az étterem megnyitásának tényét. – Nagy izgalommal várjuk, hogyan tudjuk majd a magazin szellemiségét a napi életbe átültetni. A tervezett étterem 2010 nyarán nyit majd meg a Hollywood & Highland bevásárló központban, amely helyet ad többek között az Oscar díj gálák hagyományos színhelyének, a Kodak színháznak is. Az új Rolling Stone nem fog élni a tematikus dekorációs elemek eszközével, ahogy azt a Hard Rock Café, vagy a Hollywood Planet esetében megszoktuk. Helyette a teret antik vaslépcsőház, csomózott bőr, fekete téglák és boltozatos mennyezetek uralják majd. Donnelly elmondta a Los Angeles Time-nak, hogy a Rolling Stone a Hard Rocknál magasabb színvonalú ételválasztékkal várja majd a vendégeket. A menüről, vagy a tervezett étterem konyhafőnökéről még nem szólnak a sajtó híradások. Az viszont már biztosnak tűnik, hogy élőzene nem lesz a Rolling Stone-ban, legfeljebb DJ-vel szórakozhatnak a vendégek a különleges rendezvények alkalmával.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.