Fekete berkenye lett az év pálinkája

Az 1Csepp Pálinka fekete berkenyéje lett 2019-ben az ország legjobb pálinkája. Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny díjait július 20-án adták át az Országház felsőházi termében, ahol a legeredményesebb pálinkafőzdéket és a legjobb tízezer feletti tétel készítőjét is kitüntették. 

A Pálinka Nemzeti Tanács idén hatodik alkalommal rendezte meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt. A rendezvénynek idén Sümeg városa adott otthont, ahol 26 pálinkabíra három napon át értékelte a nevezett tételeket. Ebben az évben 331 pálinkát kóstoltak végig összesen közel 50 főzdétől, ezekből választották ki az ország legjobb pálinkáját.

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny a szakma legkomolyabb megmérettetése, ahol többlépcsős rendszerben értékelik a tételeket. A pálinkákat – a többi hazai versenytől eltérően – analitikai vizsgálatnak veti alá a NÉBIH. Az idei 333 nevezett termékből ezen a rostán két termék nem felelt meg az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. A vizsgálat után az érzékszervi bírálaton választották ki, melyik pálinka lesz az országos bajnok, ezen kívül minden pálinkáról készült szakmai jellemzés a főzdék számára.

„Azok, akik erre a versenyre neveznek nemcsak a fődíj miatt küldik el a tételeiket. A szakmai értékelés alapján visszajelzést kapnak a termékeikről – ami lehet pozitív és negatív, de minden esetben objektív, építő szándékú. Tehát a versenynek köszönhetően a főzdék minőségi fejlődését is segítjük, és persze nem utolsó sorban a pálinka hírnevét is öregbítjük” – monda el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

2019-ben a legtöbb kitüntetést a Sopron környéki 1Csepp Pálinka nevet viselő főzde gyűjtötte be: fekete berkenye pálinkája elnyerte az Ország legjobb pálinkája 2019 fődíjat, emellett a főzde lett 2019 legeredményesebb pálinkafőzdéje is.


“A győztes pálinka illatkarakterében a markáns fűszerek jelennek meg először, úgymint a rózsabors, vagy a szárított kakukkfű. Ezt követi a kiemelkedő testessége, a fűszerezettségével együtt adva összetéveszthetetlen fajtajellegét. Ízében friss, piros bogyós, de a különleges kékbogyós karakterek is megjelennek benne. Illatának és ízének összetétele végtelenül harmonikus. Kerek és telt pálinka, fajtájának csúcsa”- jellemezte a győztes pálinkát Béli Géza, a verseny szakmai elnöke.

A Legeredményesebb pálinkafőzde 2. helyezettje idén a Zimek Pálinka Manufaktúra lett, a 3. helyezett pedig a Brill Pálinkaház. A legjobb tízezer feletti tétel készítője a Mátyás Pálinkaház.

A Pálinka Nemzeti Tanács 2016-ban a Pálinka- és törkölypálinka javára végzett kiemelkedő teljesítmény elismerése és megbecsülése érdekében Pálinka Életműdíjat alapított, amelyet idén Csalló Jenő, Márton János és Lovász Sándor pálinkamesterek vehettek át.

Forrás: Store insider


Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.