Az élen az üdítőitalgyártók ranglistáján

A  vállalatok fenntarthatósági teljesítményét mérő legfontosabb, globális mutató alapján Európában a Coca-Cola HBC áll az élen az üdítőitalgyártók ranglistáján. 

A 2019 Dow Jones Fenntarthatósági Index szerint a vállalat összességében 90 pontot kapott: maximális pontszámot ért el 11 kategóriában és további 9-ben mutatott fejlődést az elmúlt évben. Mindezek alapján, idén a vállalat a második helyet szerezte meg a globális ranglistán.

2018-ben ezek a fenntarthatósági intézkedések járultak hozzá a cég pontszámaihoz:

  • Elérte céljait a szén-dioxid-kibocsátás terén, hiszen a 2010-es értékhez képest 25 százalékkal csökkentette széndioxid kibocsátását a teljes értékláncán belül, két évvel hamarabb, mint ahogy azt előzetesen várta (a céldátum 2020 volt). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1,27 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarított meg.
  • A dolgozói elkötelezettségi felmérésen 88 százalékos eredményt ért el, ami meghaladta a FTE 100 vállalatok átlagát.
  • A vezetői pozíciók 37 százalékát töltik be nők, a cél 2025-ig az 50 százalékos arány elérése.
  • A 3,237 millió eurónyi beszerzési költsége 98 százalékát helyben költi el, amivel a helyi foglalkoztatást és a helyi vállalkozásokat erősíti azokban az országokban, ahol jelen van. Emellett, 328 millió euró adót is fizet ezekben az országokban, ezzel támogatva az országok gazdaságát.
  • 2018-ban 7,9 millió eurót költött a helyi közösségeket támogató programokra. Ennek több mint egyharmadát fordította a legfontosabb társadalmi felelősségvállalási programjára, az #énjövőmre. Ez a program fiataloknak segít szert tenni a munkaerőpiacon keresett készségekre, képességekre.
  • A gyártásban, a palackozóhelyein összességében 22 százalékkal csökkentette a vízfelhasználását a 2010. évi értékhez képest.
  • A piacaikon újrafelhasznált elsődleges csomagoló anyagai 45 százalékát gyűjtötte vissza.

A Coca-Cola HBC 2018 szeptemberében hirdette meg 2025-ös fenntarthatósági céljait, amelyek hat fő területre koncentrálnak: a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, a vízfelhasználás csökkentésére és a fenntartható vízgazdálkodásra, a Hulladékmentes Világ projektjére, az alapanyagai fenntartható forrásból való beszerzésére, az egészséges táplálkozásra, valamint a munkatársai és közösségei jólétére. A vállalásait itt tekinthetik meg részletesen. A Coca-Cola HBC fenntarthatósági teljesítményét más szervezetek is elismerték, mint amilyen a CDP Climate Disclosure, az MSCI ESG Rating és a FTSE4Good Index.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.