A YouGov közvélemény-kutató cég több mint 2300, 16 évesnél idősebb felnőttet kérdezett, hogyan ítélik meg az alkoholfogyasztást, illetve ennek szabályozását. A válaszadók 60 százaléka vélekedett úgy, hogy az alkoholok csomagolásán fel kellene tüntetni a kártékony hatásaira vonatkozó figyelmeztetést, ahogyan a cigarettás dobozokon ez ma már teljesen megszokott. – olvasható az ELTE-TáTK hírlevelében.A megkérdezettek 95 százaléka gondolja azt, hogy egy-egy pohár alkohol rendszeres elfogyasztása nem okozhat nagyobb gondot – bár a felmérésben résztvevők mintegy fele (44%) hajlandó elismerni, hogy az italozás nem tesz jót az egészségnek.A válaszadók 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mérsékelte alkoholfogyasztását az elmúlt egy évben, további 10 százalékuk pedig teljesen lemondott az ivásról. Ugyanakkor a megkérdezettek 43 százaléka most is ugyanannyit iszik, mint korábban.Ma már egyre nagyobb számban vannak azok, akik otthonukban fogyasztják el a szupermarketekben vásárolt szeszes italokat. A bolti eladások száma 3 százalékkal nőtt, míg a vendéglátóhelyek részesedése ugyanennyivel csökkent. A szeszfogyasztók 47 százaléka állítja, hogy az alkoholra fordított költségvetésének többségét üzletekben költi el – míg azok, akik leginkább szórakozás közben költenek rá, jelentős kisebbségben vannak (27%).
Figyelmezető feliaratot az italokra is?
A britek szerint nemcsak a dohányárukra kellene figyelmeztető címkéket elhelyezni, hanem az alkoholos italokra is – derül ki egy frissen közzétett brit kutatásból - adta hírül a Szabad Föld.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.