Fogadj örökbe egy rompincét

Eddig 24 rompincét mentettek meg az enyészettől önkéntesek és borászok a Somló-hegyen. A rompincéket ezentúl az örökbefogadó borászatok tartják tisztán.

Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa szerint a kezdeményezés lényege, hogy egy ma működő Somló-hegyi borászat, gazdálkodó vagy helyi vállalkozás megtisztít a bozóttól a hegy tetején lévő pincék közül egyet-egyet, hogy az újra láthatóvá és körbejárhatóvá váljék. Ezáltal a vállalkozás az adott pince "védnökévé" válik, és egyben vállalja, hogy a választott rompincét évről évre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által kijelölt időszakokban gondozza és tisztán tartja.

A Somló-hegy legtetején zajló mezőgazdasági művelésnek és szőlőtermelésnek az államosítás vetett véget az 1950-es évek elején. Ekkor a Somlót tájvédelmi körzetté nyilvánították. Az itt lévő szőlőkhöz tartozó, kőből épült kis pincéket az elmúlt évtizedekben a bozót teljesen belepte, mára már csak néhánynak állnak a falai. A pincék kora változó, az eddig talált adatok alapján párat már a XVIII. században készült térképeken is be lehet azonosítani.

A somlói önkéntesek a Nemzeti Park segítségével és a helyi borosgazdákkal összefogva 2013-ban kezdték el a Fogadj örökbe egy rompincét közösségi mozgalmat, amelynek eredményeképpen idén tavasszal 24 pincerom kitisztítására került sor - tájékoztatott Cartwright Éva, aki szerint Somló ezáltal újabb jelentős idegenforgalmi látványossággal gyarapodott. Megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben elvégzett munka milliós értéket képvisel, arra a somlóiak semmilyen külső segítséget, sem pedig pályázati pénzt nem vettek igénybe.

Forrás: Elitbor

Forrás: MTI


Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka

Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka 

Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-pinget egy 1949-es évjáratú Tokaji Aszúval ajándékozta meg.
Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.