Főleg az ital íze miatt sörözünk

Bárhol, bármikor, az íze és a társaság miatt sörözik szívesen a magyar – derült ki a Beerbox felméréséből. Tíz rendszeres fogyasztóból ugyan csak egy a nő, de az alkalmi sörivóknál már nagyobb aránnyal bírnak. A legtöbb sörös annak örülne, ha Palvin Barbi szállítaná házhoz a folyékony kenyeret.

A Beerbox friss felmérése szerint kétszer annyi a rendszeres sörivó, mint az alkalmi. „Bár a gyakori fogyasztóknál a férfiak vannak többségben és tízből csupán egy a nő, az eseti sörözőknél már ötből kettő sörkedvelő tartozik a gyengébbik nemhez” – ismertette az eredményeket Papliczky Péter értékesítési vezető. A sör kiválasztásakor a magyar sörök bizonyulnak a legnépszerűbbnek: a válaszadók harmada a hazai kisüzemi söröket kedveli, ötödük a nagyobb magyar sörgyárak termékeit vásárolja, tízből egy pedig a nagy, külföldi sörgyárak produktumait kortyolja szívesen. A sör rajongóinak fele lényegében bárhol hajlandó szokásának hódolni, negyedük inkább otthon kortyolgatja a nedűt, míg ötödük kocsmában vagy más vendéglátóhelyen gurít le kedvencéből. „Az otthoni sörfogyasztás melletti vezető érv, hogy míg egy vendéglátóhelyen a kínálatra kell szorítkoznunk, otthonra mi vásárolunk be ott, ahol a kedvencünket kapni lehet – fejtette ki Papliczky Péter. – A Beerboxot hasonló okokból hoztuk létre: a sokszor nehezen elérhető kisüzemi sörök beszerzési lehetőségét állandó, fix készlettel orvosoljuk, ezzel is megkönnyítve azok otthoni fogyasztását.” Nem meglepő módon egyébként a saját, kényelmes kanapé is népszerű érv az otthon korsót emelők táborában.

A felmérés alapján a folyékony kenyérnek azért hódolunk, mert szeretjük az ízét (61%), összehozza a társaságot (21%), továbbá pozitívan hat a kedvünkre (7%) és az egészségünkre (7%). Továbbá, a többség a sör ízvilága, típusa szerint választ sört, de a márka és a gyártó is sokaknak döntő szempont. Az ár csupán harmadik a vezető indikátorok sorában, míg a csomagolás dizájnja a negyedik, az alkoholtartalom pedig az ötödik.


A „sörfogyasztói társadalom”

A sör iránt elkötelezettek negyedénél 600 forint az a lélektani határ, amennyit hajlandóak egy egységnyi sörért fizetni a boltban. Más a helyzet, ha vendéglátóhelyen fogyasztunk: a válaszadók harmada akár 850 forint felett is szívesen költ a nedűre. A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar, a cseh, a német és a belga sörök a legjobban eladhatók itthon. A típusok közül az IPA és a láger a legkedveltebbek, de a búza és általánosságban a pale ale-ek is népszerűek. A kutatás szerint kifejezetten tudatosan válogat a hazai közönség a széles típuskínálatból, mégis rendkívül nyitott az újdonságokra. A sörrajongók harmada a félliteres, üveges verzióra voksol, valamivel több mint ötödük a csapoltra esküszik, 20 százalékuknak pedig a félliteres dobozból esik a legjobban. „Az üveges melletti vezető érvek a finomabb íz és a stílusosság, de a doboz kényelmesebb és olykor biztonságosabb – mondta az értékesítési vezető – Ugyanakkor csapoltért kiált az, akinek már a sörcsapolás látványa és a hab is eufóriát okoz.” Ha választhatnánk, melyik magyar híresség vigye házhoz a sört, Palvin Barbi nyerné a feladatot; Dobó Kata és Csányi Sándor követik őt.

A kutatás hátteréről:
A Beerbox Facebook-oldalon április 7-15. között zajló online felmérésben vette fel az adatokat. A kutatásban 1023, a 18. életévét betöltött magyar vett részt. Bár az eredmények nem reprezentatívak az ország lakosságára nézve, de alkalmasak a trendek és attitűdök szemléltetésére.

Forrás: Store insider


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.