Gyorsétterem eladók nélkül?

A McDonald’s igyekszik lépést tartani a fejlődéssel és amint lehetősége nyílik rá, máris valami újjal próbálja még nagyobbá tenni ipari működését - írja a PC Pult.

A forradalmi újíthatnék ezúttal érintőképernyős terminálok és kártyák formájában jelentkezik, így az eladók helyettesíthetővé válnak a gépesítéssel, míg a kézpénzt az új fizetési metódus váltaná fel. Az étterem láncolat 7000 európai éttermében egyelőre nem tudni pontosan mikor vezetik be a terminálok használatát.

 A gyorséttermekben történő rendelés az elmúlt 30-40 év során mondhatni változatlanul zajlott. A McDonald’s igyekszik ennek ellenére, hogy mindezt felrúgja, mely megfontolás elsősorban az idő kérdéséből ered. Mivel vevőik igyekeznek tudatosan beosztani pénzüket és idejüket, ezért szeretné a láncolat éttermeiket is az igényeknek megfelelően a lehető legkényelmesebbé és “felhasználóbarátabbá” tenni.

 A McDonald’s európai részének vezetője, Steve Easterbrook nyilatkozata szerint a rendszer célja az élet megkönnyítése, melyet lehetővé tenne a megnövelt hatékonyság, valamint a sorbanállás lerövidülése, ugyanis a terminálok 3-4 másodperccel kurtítanák meg vásárlónként a kiszolgálás idejét. Naponta kontinens szerte 2 millió fogyasztóvendéggel ez már korántsem csekélység. Persze az sem elhanyagolható faktor, hogy az új technológia bevezetése lehetővé tenné a McDonald’s számára, hogy minél több információt gyűjtsön kuncsaftjairól.

Ennek ellenére akadnak bőven olyanok is, akik egyáltalán nem lelkesülnek a kezdeményezésért. Az egyik 21 éves megkérdezett szerint:

“Éppen dolgozni szeretnék elmenni, de ha csak még több gép lesz, akik elveszik előlem a munkát, annak nem örülök. Emellett nekem nagyon hiányozna a kiszolgálás mellé a mosoly, az emberi érintkezés.”

A gyorsétterem óriás emellett több fontos helyszínen tervez felújításokat, valamint hosszabb nyitvatartási idő és új menük bevezetését. (PC Pult)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.