Hagymási József az év egri borásza

Az egri hegyközség tagjainak szavazatai alapján Hagymási Józsefet választották az év borászának a borvidéken - adta hírül a Mandiner.

Hagymási a sátoraljaújhelyi szőlészeti-borászati technikumban végzett, majd az Egri Borkombinát után az egri szőlészeti-borászati kutatóintézet üzemi borászatának vezetője lett. Ezt követően segített Mádon felépíteni a Gundel szőlőbirtokot. 1999 volt a váltás éve: innentől a családi pince felépítésére koncentráltak Hagymásiék.

Ma - a honlapjukon található információk szerint - 27 hektáron gazdálkodnak többségében vulkanikus, riolittufás talajon. Fehér- és vörösborokat is készítenek, viszonylag sok fajtából: olaszrizling, sárgamuskotály, cserszegi fűszeres, rajnai rizling, chardonnay, illetve kadarka, menoir, syrah, pinot noir, vabernet franc, cabernet sauvignon és merlot. Pincéjük összkapacitása 240 ezer liter, az egri Szépasszony-völgyben is van borozójuk - írja a Mandiner .

„Egriként akár szokványosnak is mondható az életem, ha abból indulunk ki, hogy itt mindent áthat a szőlő és borkultúra. Szinte elkerülhetetlenül sodródtam erre a pályára. Minden szintjét megjártam a szakmának a technikustól a pincevezetőig. Ugyanakkor szeretném elmondani, tisztában vagyok, hogy ez a kitüntetés nem csak engem illet, hanem mindenkit, aki a munkámat segíti, illetve részt vesz a szőlészeti-borászati munkában” - mondta el a díj kapcsán az egri borász. (forrás: Mandiner)


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.