Hazai étkezési szokások: ha karácsony, akkor hal

Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás, mondta Nagy István agrárminiszter a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten a Központi Vásárcsarnokban.

Kiemelte, hogy a halfogyasztás növekedésének gazdasági szerepe is van, piacot biztosít a magyar haltermelőknek. Hozzátette: az agrártárca azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak, mert jelenleg a hazai halfogyasztás 81 százalékát importból származó termékek teszik ki.

Elmondta, hogy a frissen piacra kerülő hazai halak fogyasztása környezetvédelmi szempontból is felelősebb döntés, mint a több ezer kilométerről fagyasztva idehozott tengeri halak vásárlása - tette hozzá.

Nagy István szólt arról is, hogy az elmúlt években az ágazat jelentős figyelmet fordított a halhús minőségére. Ennek elismerése, hogy tavaly két magyar haltermék, a Szilvásváradi pisztráng és az Akasztói szikiponty után az idén további két termék, a Balatoni hal és a Szegedi tükörponty is megkapta az európiai földrajziárujelző-oltalmat.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke az idei hazai haltermelést közepesnek nevezte főleg a kedvezőtlen időjárási körülmény miatt. Hangsúlyozta, hogy ennek ellenére lesz elég hazai hal karácsonykor.

Elmondta, Magyarországon a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly mintegy 12 ezer tonnát halásztak le a 26 ezer hektáron gazdálkodó tógazdasági termelők, a második legnépszerűbb pedig az afrikai harcsa, amelyből 4 ezer tonnát termeltek. Karácsonykor a ponty, az afrikai harcsa a legnépszerűbb a hazai fogyasztók körében, ezt követi a szürkeharcsa, a süllő, a busa.

 

Forrás: MTI


Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.