Hogy volt?!

Egy, az „öregedésgátló” hatásai miatt már széles körben dicsért, és a vörösborban, valamint az étcsokoládéban egyaránt fellelhető vegyületnek most újabb pozitív egészségügyi hozadékára derítettek fényt a tudósok. A rezveratrol vélhetően javítja emlékezőtehetségünket. A LiveScience cikkét a newsmaxhealth.com foglalja össze.

Egy új, 46 túlsúlyos felnőtt bevonásával készült, német kutatás szerint a hat hónapig rezveratrolt szedő kísérleti alanyok az inaktív placebót fogyasztó társaiknál jobb rövidtávú memóriával rendelkeztek.

A rezveratrolos vivőanyagban részesülő személyek agysejtjei emellett az emlékezőtehetséghez tartozó területeken több kapcsolódást is hoztak létre - írta a LiveScience.

A Journal of Neuroscience-ban közölt eredmények alapján, most először mutattak ki összefüggést túlsúlyos felnőttek esetében a vörösborban található vegyület és az agy teljesítménye között, mondta Veronica Witte a németországi Charité – Universitätsmedizin Berlin neurológusa.

"Az eredményeink klinikai szempontból arra utalnak, hogy a rendszeres, magas szintű rezveratrol-bevitel védelmező hatást gyakorolhat az idősek kognitív funkcióira. Ezt a hipotézist kell most nagyszabású klinikai vizsgálatok során ellenőriznünk." mondta a kutató a LiveScience-nek.

A vörösbor és étcsokoládé mellett a rezveratrol megtalálható a piros szőlőben, a mogyoróban és a fekete áfonyában is. Az orvosok szerint a vegyület szervezetre gyakorolt hatásai az alacsony kalóriatartalmú étrendéhez hasonlíthatóak, ami részben magyarázhatja az anyag jótékony befolyását a szervezetre.

Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a rezveratrol segítséget nyújthat a szívbetegségek, a rák és a cukorbetegség elleni küzdelemben is.

Fordította: Zamaróczy Ádám

Forrás: Élelmiszer Online


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.