Ilyen a jövő Mekije Gyöngyösön

Gyöngyös forgalmas közlekedési csomópontjában, a napokban nyitotta meg kapuit a McDonald’s legújabb, kétszintes autós étterme.

A McDonald’s piacvezető márkaként évről-évre egyre több vendéget szolgál ki Magyarországon. Csak az idei évben több mint 10%-kal nőtt az egységeket látogató vendégek száma, a forgalom pedig még ezt is jóval meghaladó mértékben növekszik. A megnövekedett és folyamatosan változó vendégigényekre a termékeket és a szolgáltatásokat egyaránt érintő innovációval és fejlesztésekkel, valamint a vendégek által legkényelmesebben elérhető helyszínek megtalálásával reagál a vállalat. Ennek a folyamatnak a következő lépése a mostani étterem nyitás.

A gyöngyösi étterem nem csak az első vidéken nyíló, országosan pedig már a hatodik „Jövő Élménye” étterem, de tovább bővíti azon városok körét is, amelyekben vendégeknek a mekizés élményét nyújtja a vállalat. Az új étterem és McDrive egység kívül-belül a legújabb trendek szerinti McDonald’s-megjelenést kapta. A tervezéskor fontos szempont volt a fenntarthatóság, így az energiahatékonyság és takarékosság mellett az esővíz összegyűjtésére és hasznosítására is megoldást találtak a kivitelezők. Az étterem egyszerre 90 vendég befogadására képes, és ennek megfelelő számú parkolóhellyel rendelkezik. A kétszintes, közel 400 négyzetméter alapterületű étteremben 40 főállású (főként helyi és környékbeli) munkavállaló és számos diák talált munkalehetőségre.

Az éttermet üzemeltető csapat már tavaly októberben megkezdte a tréningeket és a közös felkészülést a nyitásra. Az éttermet üzemeltetői szinten is gyakorlott szakemberre bízta a vállalat. Héjja János franchise partnerként 1998 óta tagja a McDonald’s-családnak, és immár – Magyarországon elsőként – 5 étterem üzemeltetését végzi. Az újonnan nyitott gyöngyösi egység mellett két kecskeméti, egy szekszárdi és egy szolnoki éttermében összesen több mint 200 munkatársnak, köztük diákoknak és megváltozott munkaképességű kollégáknak biztosít folyamatos munkalehetőséget.

„A McDonald’s hosszútávra tervez Magyarországon. Ahogy az elmúlt 30 évben mindig, a jövőben is kulcsfontosságú szerepet szánunk az innovációnak és a fejlesztéseknek, hiszen ezek biztosítják, hogy a hálózat a jövőben még jobb szolgáltatásokkal, még több vendéget fogadhasson” – mondta Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarország ügyvezető igazgatója. „Nagy öröm a számunkra, hogy újabb, a modern Mekizés élményét közvetítő étteremmel bővíthetjük országos hálózatunkat. Még nagyobb öröm, hogy mindezt egy teljesen új helyszínen, új vendégközönség számára tehetjük meg.” A vállalat egy éve jelentette be, hogy világszerte az „Experience of the Future” koncepció szerint, azaz innovatív konyha- és kiszolgálási folyamatokkal, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokkal modernizálják a mekizés élményét.

A magyarul „Jövő Élménye” névre keresztelt új éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, melyek még magasabb szintre emelik a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát. A megújuló éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. A vendégek számára a fejlesztés legfeltűnőbb elemei az érintőképernyős rendelésfelvevő kioszkok és a „table service”, azaz az asztalnál történő kiszolgálás. Héjja Jánossal, az étterem franchise üzemeltetőjével kapcsolatban Horváth Ágnes kiemelte: „Büszkék vagyunk arra, hogy a gyöngyösi étteremben egy olyan üzemeltető partnerrel dolgozunk, akinek a márka építéséért végzett tevékenysége, üzemeltetési gyakorlata kiemelkedő és példamutató. Eredményeit az elmúlt években közel félszáz elismeréssel – köztük a McDonald’s Oscar-díjaként is emlegetett Golden Arch Award-dal - szakmai és a közösségi szerepvállalásért járó díjakkal jutalmazta a vállalat itthon és külföldön.”

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.