Itt az Étterem Hét nyertesei

23.000 Vendég foglalt asztalt a 125 résztvevő étterembe és próbálta ki azok 3 fogásos menüajánlatát a március 16. és 22. között rendezett VIII. Országos Étterem Héten.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kizárólag a vendégek véleménye alapján megszülettek a toplisták a különféle kategóriákban. A rendezvényen megjelent vendégek közül 3.250-en küldték el véleményüket a március 16-25. közötti időszakban a DiningCity étteremajánló weboldalára. A valóban a vendégek véleményét tükröző, hiteles, teljesen független eredmény úgy alakult ki, hogy a toplistánál csak azokat a véleményeket vették figyelembe, melyek mögött a rendszerben is valós asztalfoglalás volt, továbbá az értékelések pont és darabszámát is számolták, illetve minden étterem esetében súlyozták az eredményeket.

A beérkezett értékelések alapján a rendezők 4 kategórában hirdették ki a 2015. tavaszi Étterem Hét legjobb éttermeit, melyek az alábbiak:

Budapesti lista - TOP 10 étterem a 3.300 Ft-os kategóriában:

1. Kakas étterem

2. Manna lounge & étterem

3. VakVarjú étterem (PEST)

4. VakVarjú étterem (ÚJLIPÓT)

5. Trattoria Mamma étterem

6. Budapest Bisztró

7. Gellért Söröző & Brasserie

8. Olíva étterem

9. L.A. Bodegita étterem

10. Eiffel Bistro & Bar

Budapesti lista - TOP 5 étterem a 4.900 Ft-os Prémium kategóriában:

1. La Perle Noire Restaurant and Lounge

2. Fire Churrascaria restaurant

3. Vogue hajó-étterem

4. Fuji japán étterem

5. Le Bourbon étterem - Le Méridien

Budapest Országos lista - TOP 5 étterem a 3.300 Ft-os kategóriában:

1. Zsolnay étterem és kávézó (Pécs)

2. Végállomás Bistorant (Miskolc)

3. zip's brewhouse (Miskolc)

4. Öreg Tanyacsárda (Lajosmizse)

5. Bistorant restaurant winebar (Szeged)

Országos lista - TOP 3 étterem a 4.900 Ft-os Prémium kategóriában:

1. Szél Fiai Fogadó és Cellárium (Nyúl)

2. Kistücsök étterem (Balatonszemes)

3. 67 étterem (Székesfehérvár)

A győztes éttermek nyilatkozatai és fotói is megtekinthetők.

 

 

Forrás: Vendég&Hotel Online


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.