Itt az VinAgora borverseny győzteseinek teljes listája

Rekordszámú nevezéssel, kiváló bírálók munkájával zajlott hazánk egyetlen nemzetközi borversenye.

A világjárvány nem csak mindannyiunk hétköznapjait forgatta fel fenekestül, de szinte minden ágazatot érintett valamilyen módon. Nem volt ez másként a borász szakmával sem: kora tavasztól a világ nemzetközi és helyi borversenyei - érthető módon - sorra lemondták rangos borversenyeiket, néhányan voltak csak, akik az év második felére halasztották a megmérettetéseiket.

Szekszárdon belevágtak

A szervező Borkult mindent megtett azért, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközileg is elismert borverseny idén is megrendezésre kerüljön. Az április elejére tervezett rendezvényt végül a járványügyi helyzet javulásának, valamint Szekszárd városa és a szekszárdi borászok rendkívüli segítőkészségének köszönhetően július 3-5. között mégis sikerült megrendezni, számos külföldi bíráló részvételével. A rendezvénynek a Babits Mihály Művelődési Központ adott otthont.

A borverseny a speciális helyzet miatt a megszokotthoz képest kicsit másként zajlott. A külföldi bírálók az elmúlt évekkel ellentétben főleg a környező országokból érkeztek, de így is sikerült megfelelni a külhoni szakértők részvételére vonatkozó nemzetközi szabályoknak. A szervezők a lehetőségekhez mérten nagy gondot fordítottak a biztonságra, emiatt a megszokott délutáni programokat is mellőzték.

Hihetetlen, de rekordszámú nevezés

A Szekszárdon megrendezett borversenyre idén is rekordszámú nevezés érkezett. Összesen 775 minta vett részt Magyarország legrangosabb borversenyén, 15 bortermelő országot képviselve. A verseny a borok mezőnyét tekintve is az elmúlt években megszokott kimagasló színvonalat hozta. A magas átlagos minőséget tükrözi, hogy a bíráló bizottságok a tételek közel 70%-ának adtak ezüstérem szintű, azaz 84 pont feletti pontszámot. A verseny szakmai védnökeinek (OIV és VINOFED) nemzetközi szabályzata értelmében azonban minden főkategóriában csak a borok legjobb 30 százaléka részesülhet éremben. Ez alapján végül 7 nagyarany-, 140 arany-, 94 ezüstérem, 6 főkategória győztes Champion díj, valamint további 19 különdíj született.

Az idei díjazottak

Íme az eredmények, először is a különböző kategóriák champion díjas borai:

Champion díj fehérbor: Bodegas Castelo de Medina - Castelo de Medina Sauvignon Blanc 2019

Champion díj rosé: Mikóczi Pincészet - Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2019

Champion díj vörösbor: Pannonhalmi Főapátság – Infusio 2017

Champion díj pezsgő: Garamvári Szőlőbirtok - Pannon Imperial Extra Dry

Champion díj természetes édes bor: Evinor - Simkó Pince – Jégbor 2018

Champion díj botritiszes bor: Evinor - Simkó Pince - Tokaji Essencia 2013

 

Pontszám alapján a legjobb magyar fajtaborok a következők:

Cabernet franc: Koch Csaba Vin Art Pincészet - Villányi Franc 2017

Cabernet sauvignon: Jackfall Bormanufaktúra – Pillangó 2013

Chardonnay: Nyakas Pince - Budai Selection Chardonnay 2018

Furmint: Kovács Nimród Winery - SKY Furmint 2016

Kékfrankos: Mikóczi Pincészet - Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2019

Merlot: Takler Borbirtok - Szekszárdi Primarius Merlot 2017

Olasz rizling: Paulus Molnár Borház - Gold Olaszrizling 2019

Irsai Olivér: Fodorvin Családi Pincészet - Örvényesi Irsai Olivér 2019

Pinot noir: Pannonhalmi Főapátság – Pinot noir 2018

Sauvignon blanc: Belward Pincészet - Campus Sauvignon Blanc 2019

Syrah: Heumann Pincészet – Syrah 2015

 

Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért aranyérmes bor különdíjban (Best of Country) részesül, ezt idén az alábbi borok érdemelték ki:

Best of France: SARL André Giraud - Château La Tour du Pin Figeac Saint-Emilion Grand Cru 2016

Best of Slovakia: Karpatská Perla - 4 Živly 2018

Best of Czech Republic: Davinus - Sommelier Select Palava pozdni sber 2018

Best of Romania: SC Cotnari SA - Chateau Cotnari - Selectie de Vinuri 2019

Best of Brasil: Casa Valduga Vinhos Finos - Casa Valduga Gran Leopoldina Chardonnay DO 2018

 

A VinAgora Borverseny termelői különdíjai:

Csonka és Fiai Kft. különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek:

Evinor – Somkó Pince (két champion díj, egy nagyarany, ami egyben egy champion jelölés is, és egy aranyérem)

A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak:

Garamvári Szőlőbirtok – Baranyai Péter (egy champion díj, két champion jelölés -ami aranyérmet is jelent egyben-, egy aranyérem és három ezüstérem)

A VinCE Magazin különdíja a VinAgora felfedezettjének:

Szatmári Pincészet (egy nagyarany, ami champion jelölt is lett, valamint a Prix VINOFED fehérborok kategóriájának győztese és egy aranyérem)

Prix VINOFED (a Nagy Nemzetközi Bor- és Párlatversenyek Világszövetségének különdíja a legmagasabb pontszámú csendes, száraz boroknak):

fehér: Szatmári Pincészet - Szigligeti Zeus 2013

rosé: Romsics Bence - Balatoni Kékfrankos rozé 2019

vörös: Mészáros Borház - Ohmerops Cuvée 2017

Forrás: Borkultúra


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.