Január elsején életbe lép a szervízdíj változásáról szóló rendelet

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter aláírta azt a rendeletet, amely szabályozza a szervizdíjakat. Ennek értelmében a felszolgálási díj mértéke a vendégek felszolgáló közreműködésével történő kiszolgálásáért felszámított külön díj. Cégeknek pedig 20 százalékos felszolgálási díjat számolhatnak fel, írta meg az Index a Magyar Közlöny legfrissebb hivatalos közlése nyomán.

Felszolgáló közreműködésével történő kiszolgálás az a vendéglátásban alkalmazott kiszolgálás, amelynek során a vendég a fogyasztását a vendéglátó üzlet asztalánál ülve vagy az üzlettípus vagy esemény jellegéből adódóan állva, felszolgáló által számára felszolgálva fogyasztja el

 – áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában, amelyben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntött a jövő évi szervizdíjakról.


Fotó: Depositphotos

A miniszteri rendeletben tisztázták, hogy nem tekinthető felszolgáló közreműködésével történő kiszolgálásnak a kizárólag önkiszolgáló rendszer közbeiktatásával történő teljes körű kiszolgálás.

A rendelet értelmében felszolgálónak az tekinthető, aki a vendéglátó üzletben tartózkodó vendéget a fogyasztási helyén kiszolgálja; míg közreműködő az a személy, aki a vendéglátó üzletben alkalmazott munkavállaló és a vendéglátási tevékenység valamely rész- vagy teljes folyamatában közvetlenül részt vesz. 

A felszolgálási díj a vendégek felszolgáló közreműködésével történő kiszolgálásáért felszámított külön díj. Ennek mértéke legfeljebb a vendég által elfogyasztott termékek általános forgalmi adót tartalmazó árának 15 százaléka lehet. Cégeknek pedig 20 százalékos felszolgálási díjat számolhatnak fel.

A felszolgálási díj az általános forgalmi adót is tartalmazza. A fogyasztó részére adott számlán, nyugtán a felszolgálási díjat elkülönítetten kell feltüntetni. A felszámított felszolgálási díjat pedig havonta kell a közreműködőknek kifizetni.

A kifizetésnek meg kell egyeznie a felszolgálási díj befolyt összegének adókkal és járulékokkal csökkentett hányadával. A felszolgálási díj közreműködők közötti felosztásának szabályairól, arányáról az üzemeltetőnek – ha a munkahelyen munkavállalói érdekképviseleti szervezet működik – az érdekképviseleti szervezettel kell írásban megállapodnia.

 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.