Nyílik Budapest első tengeri bisztrója

A tervek szerint kedden nyílik meg az Andrássy úton a The Bigfish, Budapest első tengeri bisztrója. Az étterem kikötői hangulatot idéz majd a belvárosba, megálmodói főként nem a turistákra, hanem elsősorban hazai vendégekre számítanak. Változatos, elérhető áron kínált és jó minőségű, friss napi fogásaikkal céljuk, hogy a halfogyasztást népszerűsítsék a hazai étterem látogatók körében.

„A Bisztró megnyitásának ötletét az egyre népszerűbb Budaörsi Halpiac és az ott működő Dokk büfé adta – árulta el Sári Tamás, a bisztró egyik résztulajdonosa. A Budaörsi Halpiacot és a Dokk büfét a PLP Seafood Hungary, Magyarország piacvezető halimportőre működteti, ahol az ételek a hét minden napján a világ minden pontjáról érkező friss termékeiből készülnek. Ez a koncepció válik most a vendégek számára elérhetővé a belvárosban, ahol a kínálatot szintén a Budaörsi Halpiac friss áruihoz alakítják.

A The Bigfish bisztró kínálatának gerincét a roston sült tengeri halak adják majd, de minden nap ajánlanak hazai édesvízi halakból készült fogást is, hogy a betérő turisták a hazai jellegzetes ételeket is megismerhessék. Nagy hangsúlyt helyeznek a frissességre, a napi kínálat a Budaörsi Halpiac aktuálisan behozott halaihoz igazodik, sok esetben a halak előző nap úsztak még, emelte ki Sári Tamás.

A The Bigfish bisztrót egyébként Palotás Péter neve fémjelzi, akit a halrajongók körében csak a Fishmonger néven, azaz halkupecként emlegetnek. Nevéhez fűződik a két évtizeddel ezelőtt elhíresült Scampi étterem konyhájának irányítása is, melynek kapcsán a Budapest Businnes Journal 3 egymást követő évben is az év kreatív konyhafőnökének választotta, és amelyet Magyarország legjobb 10 éttermei közé választottak. A Bigfish séfje Papp János lesz, aki előzőleg a Budapest Bisztró konyhafőnöke, korábban pedig az XO Bistro sous chéfje volt.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.