Kedves meglepetés a hőségben: csökkenek a borászatok terhei

A korábbi összegeknél jóval kevesebbet kell majd fizetni a borászatoknak az 50 és az 500 hektoliter közötti tételek forgalomba hozatali engedélyeinek kiváltásáért - adta hírül az Inforádio honlapja.

Az augusztus 1-től életbe lépő intézkedés meglepte a borászatokat, az Inforádió információi szerint ugyanis a szakmai szervezetekkel korábban egyeztetett minisztériumi verzió ezt a változtatást nem tartalmazta.

A vidékfejlesztési miniszter július 2-án megjelent rendelete szerint jelentősen változnak azok a díjtételek, amelyeket a borok forgalomba hozatali engedélyeinek kiváltásáért kell a pincészeteknek megfizetni. A Magyar Közlöny 83. számában nyilvánosságra hozott rendelet szerint az 500 hektoliter alatti tételek esetében jóval kisebb lesz a fizetendő összeg a korábbinál.

A forgalomba hozni kívánt tétel első 50 hektoliteréig 7500 forintot kell majd fizetni, az 51-500. hektoliterére hektoliterenként további 120 forintot, az 500. hektoliterétől pedig további 26100 forintot. Az érzékszervi vizsgálat ellenértéke 3000 forint lett, a soron kívüli eljárás pótdíja 25000 forint.

Korábban a forgalomba hozott bormennyiségtől független volt a vizsgálati díj, így egyaránt 30 ezer forint körüli összeget kellett kifizetni egy 2000 palackos és a 200 ezer palackos tételért is.

Az InfoRádió értesülései szerint a rendelet tervezetét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) kezdeményezésére egyebek között a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) és az Agrárkamara is véleményezte. Úgy tudjuk, az érintett szervezeteket a "végeredmény" meglepte, mivel több, a tervezetben nem szereplő részlet van a kihirdetett rendeletben. Ezek közé tartozik az imént említett árcsökkentés, amely tulajdonképpen minden olyan pincészet számára jó hír, amelyik kisebb tételeket is piacra helyez. 

A változások alapvetően kis- és közepes pincészeteknek kedveznek, az egyik ilyen borászat tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy üdvözlik a rendeletet, mert mostantól arányos teherviselés valósul meg ezen a téren. (forrás: Inforádió)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.