Kékfrankos április a Corinthiában

A kékfrankos hazánk legelterjedtebb szőlőfajtája, a kizárólag fehérborokra specializálódott borvidékeinken kívül mindenhol foglalkoznak vele. Ezért, és mert számos bortípus készíthető belőle, a szőlőfajta borai még magyar viszonylatban is elképesztően változatosak.

A Winelovers Prémium Boros Rendezvények áprilisban a kékfrankos sokoldalúságát mutatják be. Mivel a bikavérek alapját is a fajta adja, ez a bortípus is kiemelt szerephez jut. A top borok közül sokat maguk a borászok kóstoltatnak majd április 23-án, a Corinthia Budapestben, a Kékfrankos Április Nagykóstolón, vagyis a hónap főrendezvényén. Eddig több mint 61 kiállító jelezte részvételi szándékát, de a lista folyamatosan bővül.

Lesznek azonban olyan borok, amelyekkel csak a Prémium Bikavér teremben, vagy egy-egy mesterkurzuson ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ilyenek például az egri St Andrea kékfrankos fajtaborai, amelyek kereskedelmi forgalomban nem elérhetők, a borászat április 23-i mesterkurzusán azonban kiemelt szerepet kapnak. Az idei év vendégborát, a kadarkát is egy exkluzív masterclasson térképezhetik fel.

A nemzetközi boros rendezvények mintájára bevezetett Prémium Bikavér terem pedig ezúttal is csendes, elmélyült kóstolást tesz lehetővé egy kiemelkedő borkategóriában. Az érdeklődők itt minden zavaró tényező kiszűrésével tesztelhetik a borokat, a helyszínen pedig sommelier, valamint a borokkal kapcsolatos legfontosabb információk állnak rendelkezésre.

A Kékfrankos Áprilishoz játék is kapcsolódik, hiszen a Facebookon és az Instagramon #kekfrankosaprilis kulcsszóval posztolt, nyilvánosan megosztott bejegyzéseket a hónap végén díjazzák. A legjobb képek készítői, és a legtöbb bejegyzés publikálói rendezvénybelépőket nyernek, továbbá meghívást kapnak a következő, zártkörű és exkluzív Winelovers Bortesztre!

A Kékfrankos Április Bortesztjének legjobb tételeit itt tekintheti meg: http://kekfrankosaprilis.hu/top-kekfrankosok

A rendezvényről és a mesterkurzusról is a honlapon talál bővebb információkat: http://kekfrankosaprilis.hu/

Forrás: www.winelovers.hu

Forrás: Vendég&Hotel Online


Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.