A Vielle Bon Secours önmagában is a világ legdrágább söre, hiszen egyetlen üveg 39 fontba, vagyis 11 600 forintba kerül. A 12 literes kiszerelésben is kapható ale sör alkoholtartalma 8 százalékos, árában pedig megmutatkozik a különlegessége.A vajas karamellás, édesgyökeres és ánizsos ízvilágot csak a legjobb éttermek kínálhatják vendégeiknek, a 12 literes, 700 fontba, vagyis 208 ezer forintba kerülő palackot akár online is meg lehet rendelni a költséges partikra vágyóknak.Muir Picken, a Belgo étterem ügyvezetője is rendelt belőle, de mint elmondta, két emberre is szükség van a kitöltésnél. Egyedül tehát nem érdemes otthon nekiállni a felnyitásnak, mert az értékes sör nagy része valószínűleg a padlón végzi majd.Picken elmondása szerint a múltban már eladtak három üveggel, a negyedik még a pincében várakozik. Az üzletvezető nem biztos abban, mihez kezdjen az utolsó palackkal. Mint mondta, eladhatja azoknak a "fiatalembereknek, akik betévednek hozzá, és a bár legdrágább sörét rendelik" (a fizetésnél nyilván csodálkozva), vagy odaajándékozhatná a törzsvendégeknek, hogy az is megkóstolhassa a különleges italt, aki egyébként nem rendelne sört ebben az árkategóriában. (deluxe.hu)
Két ember kell a világ legdrágább sörének kitöltéséhez
Nemcsak azért, mert nem szívesen bontunk fel egy több mint 200 ezer forintos üveget, hanem mert nem könnyű megemelni egy 12 literes palackot. Sörnyitó nem szükséges a hordó méretű kiszereléshez, a kitöltéshez azonban két ember kell - írja a deluxe.hu.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.