Kiderült, miért nem nyit ki időben Gerendai Károly új étterme

A tervek szerint a nagyvállalkozó az ikonikus Klauzál téri helyet eredeti hangulatában és ízeivel szerette volna újraéleszteni, de a nyitás a szükséges engedélyek hiányában egyelőre még várat magára.

A nagyvállalkozó szerint az önkormányzati választások miatt a vártnál lassabban ment az engedélyek beszerzése, a szeptemberi nyitás így nem jött össze, de az év végére elkészülhetnek.

Ahogy a Világgazdaság cikkében is olvasható Gerendai Károly a reméltnél több akadállyal szembesült amelyek miatt a szeptemberi nyitást el kellett halasztani. 

Az eredeti helyiség szűkös volta miatt meg kellett vásárolni a szomszédban található lakást, ahol az előírásoknak megfelelően a konyha és a kiszolgálóegységek kapnak helyet. De mivel "a régi hely ehhez már szűkös volt, az új engedélyeket arra már nem lehetett volna megszerezni." - derült ki a cikkből.


Fotó: Színes Erzsébetváros Facebook oldala

Gerendai hangsúlyozta, hogy sem a koncepció, se a Kádár vendégtere nem változik, marad a 48 szék, a kockás abroszok, a törzsvendégek fotóival borított falak és az eredeti ízek, és természetesen a korabelihez hasonló jó ár-érték arány -  igaz valamivel szűkebb étlap várja majd a vendégeket.

"Az újranyitás időpontja az engedélyköteles munkálatok startján múlik, onnan számítva körülbelül két hónap múlva lesz." 

- mondta.

Azt pontosan még nem lehet tudni, hogy az engedélyeket mikor kapják meg, de azt remélik, hogy talán ősszel, az új képviselő-testület felállása után felgyorsulnak a folyamatok...

 


Új Executive Chef a Kempinskiben

Új Executive Chef a Kempinskiben 

Bárdos Péter az ötcsillagos szálloda új Executive Chéfje, aki Lévay Ádámot váltja ebben a pozícióban.
Szlovákiában száj- és körömfájásjárvány – leölik a teljes érintett állományt

Szlovákiában száj- és körömfájásjárvány – leölik a teljes érintett állományt 

A járványos eseteket a magyar határhoz közeli déli területeken találták.
A kormány betiltaná a műhúst?

A kormány betiltaná a műhúst? 

Elkezdődött a vita.
Tudta? Március 21-én a gasztrovilág a tiramisut ünnepli

Tudta? Március 21-én a gasztrovilág a tiramisut ünnepli 

Egy hazai profi séftől egy tökéletes receptet mi is közreadunk.
A kormány betiltja a műhúst?

A kormány betiltja a műhúst? 

Elkezdődött a vita.
Visszatér egy legendás üdítőital

Visszatér egy legendás üdítőital  

A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára.
Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak

Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak 

Az idei év egyik slágere a „Dubai csoki” lehet, amely már 2024 végén is nagy sikert aratott.
Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben

Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben 

Legyőzte Portót, Párizst és Nápolyt, legalábbis a Time Out által megkérdezett gasztroszakértők és több ezer helyi szerint.
Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben

Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben 

Egyedülálló környezetben a hazai kézműves márkák.
Rangos elismerés egy gyulai prémium terméknek

Rangos elismerés egy gyulai prémium terméknek 

Aranyérmet kapott a Gyulai Kávélikőr.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.