Kiválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Borait

Országos Minősített Borverseny keretében választotta ki a zsűri, hogy mely típusok viselhessék 2011-ben a „ Magyar Tudományos Akadémia Bora” címet.

Tudósítónktól - Harmadik alaklommal írta ki a versenyt a Magyar Tudományos Akadémia, és 2011-ben nem kevesebb, mint 53 borászat nevezte be 140 borát a hat kategóriában. A tetemes mennyiségű mintából aztán gasztrofizikusokból, akadémikusokból, egyetemi docensekből álló zsűri a minősített borversenyek szabályainak megfelelően vakteszt után, 100 pontig történő értékeléssel választotta ki első körben a legjobb tízet kategóriánként, majd egy újabb fordulóban döntötték el, melyik bor kapja a „Magyar Tudományos Akadémia Bora 2011” címet.

Pálinkás József a díjak átadása előtt elmondta, hogy annak idején egy személyes és egy komoly ok vezérelte a verseny meghirdetésekor. 

„A személyes ok, hogy szeretem a jó bort. A komoly, hogy úgy gondoltam, a borversenyen a bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát kerestük, hogy méltó helyet találjon a nagy felismerések, találkozások, a jelentős döntések kísérőjeként” – mondta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Hozzátette, hogy komoly intézményként a minőség és az igényesség tekintetében az Akadémiának elöl kell járni, és ha a tudós testület és a borászok igényessége összeadódik, és egymást erősíti, akkor abból valami nagyszerű dolog jön majd létre.

„Nem tudom, hogy napi egy-két pohár bor valóban egészséges-e, de hogy jó, az biztos…” – fejezte be köszöntőjét nagy sikert aratva Pálinkás József.

A hat kategóriában a következő borok viselhetik egy esztendeig a „Magyar Tudományos Akadémia Bora 2011” címet:

Felső kategóriás fehérborok: Fríz Hárslevelű 2008 – Mátraalja (Borpalota Kft.)

Felső kategóriás vörösborok: Ördögárok 2007 – Villány-Siklós Borvidék (Günczer Borászat)

Felső kategóriás desszertborok: Tokaji Aszú 6 puttonyos 1999 – Tokaj-Hegyalja (Úri Borok Pincészete)

Közép kategóriás fehérborok (holtversenyben):  Áldozói Zöldveltelini 2006 – Balatonfelvidék (Scheller Szőlőbirtok) és  Asszonyfektető édes 2009 – Tokaj-Hegyalja (Chateau Dr. Kovács Grand Cru Kft.)

Középkategóriás vörösborok: Cabernet Sauvignon 2007 – Villány-Siklós ( Koch-Vin Pincészet)

Rosé borok: Zweigelt Rosé 2010 – Kunság (Gál Pincészet)

A díjazottak közül érdemes kiemelni a Mátraaljai Borpalota Kft. sikerét, mert ők tavaly is a kategóriájuk legjobbjaként végeztek, valamint a desszertborok között győztes Úri Borok Pincészetét, ők pedig a kategória valamennyi dobogós helyezését elhódították a vakteszt eredményeképpen.

A nyertes borok felkerülnek az Akadémia Klub éttermének borlapjára, önálló ajánlatként, és ajánlott borokként szerepelnek az Akadémián szervezett rendezvényeken.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.