Közel tízezer liter sört vernek csapra a Várkert Bazárban

Százféle különböző sörrel, majd tízezer liter habos nedűvel várja vendégeit február 23-24-én a legnagyobb hazai téli sörfieszta. Az immár 8. alkalommal jelentkező Indoor Sörfesztivál látogatócsúcsra is számít, ezért idén már a Várkert Bazár ad majd helyet a sörkedvelők kánaánjának.

 

Rutinos sörfogyasztó legyen a talpán, aki el tud manapság igazodni a különböző sörfajták közt. Már ott megakadunk, hogy egy ilyen nedű spontán-, alsó- vagy felső erjesztési eljárás során készül, s ha így vagy úgy, akkor az adott ital mikor faro vagy gueuze, mi a különbség az ipa és az ale között, abba el sem merülünk, hogy a lager típusú söröknek mennyi változata van, és ha ez még nem lenne elég, akkor a hibrid erjesztésűek sorában még ott van – mások mellett - mondjuk a búza sör.

Fotó: depositphotos.com
Fotó: depositphotos.com

Ebben a sokszínű sörlabirintusban igyekszik kiigazodni az Indoor Sörfesztivál, ahol – mindenki saját kapacitásához mérten - egy belépő áráért végig kóstolhatja ezt a végeláthatatlan választékot, félszáz kiállító majd' 100 fajta sörét.  És az ízélmény mellett persze ismereteink is bővülnek, hisz' minden kortyhoz, igény szerint, ingyen jár némi tudás is, úgyhogy az enyhe sörmámor elérésekor már akár avatott szakértőként is tekinthetünk magunkra.

A sörtörténelmi ismereteket pedig majd Katona Csaba sörtörténésztől kaphatjuk, úgyhogy komoly képzésen esik majd át, aki ellátogat a Várkert Bazárba, ahol a magyar sörkészítők mellett a legismertebb sörnemzetek kis- és nagyüzemi különlegességeit verik majd csapra. Lesznek erős belga sörök vagy a szintén mértékkel kóstolandó Primátor 24, a 10,5%-os, koromfekete főzet krémes habbal, felsorakoznak majd a hordóérlelt kraftok mangós, csokis, kávés és egyéb ízharmóniákkal, de megkóstolhatjuk a OneBeer stábja és a BGE diákjainak kollaborációjával készült ribizlis kék sört is.

Aki bírja, belekóstolhat a pálinkák, rumok és ginek ízvilágába is. És ne felejtkezzünk meg az evésről sem: az Indoor Fesztivál mind a két nap izgalmas gasztronómiai kalandokat is kínál: a sörvacsorák keretében különleges fogásokhoz párosítanak habos nedűket.
Február 23-24-én tehát a Várkert Bazárban ismét habzik a sörünnep, naponta 17 órától, egészen éjfélig.


 


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.