Közép-Európa legtehetségesebb fiatal szakácsa magyar!

Miután a közép-európai régió legtehetségesebb fiatal szakácsai kulináris bátorságukról tettek tanúbizonyságot, Koppány Levente nyerte a megmérettetést, és ő vehet részt a S.Pellegrino Young Chef milánói döntőjében 2020. május 8–9-én.

A zsűri Koppány Levente szivárványos pisztráng turbolyával, erdei gombákkal és vadfokhagymával fogását ítélte a legjobbnak. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy olyan neves versenyen, mint a S.Pellegrino Young Chef, én képviselhetem Magyarországot és az egész közép-európai régiót a milánói döntőben. Magam is horgászom, így sokat utaztam mind a régióban, mind itthon, hogy egy igazán jellegzetes édesvízi halat, pisztrángot fogjak. A versenyre készített győztes fogásomban a hal mellé tálalt köret összetevői is a vízparton teremnek, ezzel is azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyire fontos számomra a természet és annak megóvása” – mondta el Koppány Levente.

A győzelem jelentőségét növeli, hogy az idei versenyre rekordszámban jelentkeztek a minden eddiginél tehetségesebb fiatal séfek. Tavalyhoz képest 20 százalékkal többen jelentkeztek a 2020-as világversenyre és 10 százalékkal emelkedett a női séfek aránya, amely jól mutatja az egyre növekvő érdeklődést a S.Pellegrino globális kezdeményezése iránt.

Koppány Levente vívta ki a lehetőséget, hogy a döntőben versenyezzen a S.Pellegrino Young Chef címért, ugyanakkor az elődöntő során további három fiatal séfet is díjaztak. A S.Pellegrino Young Chef cím mellet három új díj tükrözi a S.Pellegrino gasztronómia átalakító erejébe és annak konyhán kívüli hatásába vetett hitét:

Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj (Acqua Panna Award for Connection in Gastronomy) - A regionális mentorok által megszavazott díjat az a fogás nyeri el, amely a sokszínűséget képviseli, és a különböző kultúrák szépségét elismerve találkozásukból valami frisset és izgalmasat alkot.

Nyertes: Łukasz Moneta (Lengyelország) – Tokhal csigával

Fine Dining Lovers Közönségdíj (Fine Dining Lovers Community Award) – Ezt a díjat a Fine Dining Lovers online közössége ítéli oda annak a fiatal séfnek, akinek személyisége leginkább visszaköszön az általa elkészített fogásban.

Nyertes: Krzysztof Konieczny (Lengyelország) – Jeruzsálemi articsóka “hal”

S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj (S.Pellegrino Award for Social Responsibility) - A díjról a fenntartható gasztronómia nemzetközileg elismert képviselője, a Food Made Good szervezet dönt. A nyertes fogás azt az elvet követi, hogy az étel akkor a legjobb, ha előállítása társadalmilag felelős módon történik.

Nyertes: Jana Stöger (Németország) – Gyerekként Tirolban

S.Pellegrino Young Chef Díj (S.Pellegrino Young Chef Award) - amelyet a közép-európai régióban idén Koppány Levente nyert el. A díjat a regionális zsűri egy páratlan technikai szakértelemmel, valódi kreativitással és a gasztronómia iránti kivételes, erős személyes elköteleződéssel rendelkező séfnek ítéli oda.

A további három díj nyertesei szintén meghívást kapnak a fináléba, hogy találkozhassanak a gasztronómia legnagyobb nemzetközi neveivel.

Forrás: Turizmus Online


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.