Közép-európai Sommelier Bajnokság Dunakilitin

MTI) - Tíz ország sommelier-i mérhetik össze tudásukat szeptember 30-án és október 1-jén a Közép-európai Sommelier Bajnokságon; a első regionális szintű, professzionális versenyt a Magyar Sommelier Szövetség (MASOSZ) és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. rendezi meg a szigetközi Dunakilitin.

A bajnokság egyik legfőbb célja, hogy a MASOSZ 2011 szeptemberi megalakulásával elindult szakmai párbeszéd átíveljen az országhatárokon túl is, és együttműködések jöjjenek létre a környező országok szövetségei között - mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Klemens Ádám, a MASOSZ főtitkára.
Káli Ildikó elnök hozzátette, hogy az elmúlt esztendőkben több magyar sommelier is részt vehetett Európa- és világversenyeken, de nagy hátrányt jelentett számukra, hogy nem volt versenyrutinjuk. A Közép-európai Sommelier Bajnokságon az indulók ezt a rutint szerezhetik meg és a kollégák egymástól is élesben tanulhatnak - emelte ki.
A MASOSZ elnöke közölte: a kétnapos bajnokság hivatalos nyelve nem csupán az írásbeli és a gyakorlati feladatok megoldásakor, hanem a rendezvény közben zajló összes kommunikáció alkalmával is az angol lesz. A versenyre a Magyarországgal határos államokból, valamint Csehországból és Lengyelországból hívnak meg két-két sommelier-t a nemzeti szakmai szervezeteken keresztül, így a tervek szerint összesen húsz szakember mérheti össze tudását Dunakilitin.
Káli Ildikó az MTI kérdésére elmondta, hogy a magyar sommelier-k a MASOSZ-nál jelentkezhetnek a bajnokságra.
Rigler Zsolt, a lebonyolításért felelős Bormarketing Műhely ügyvezetője hozzáfűzte: a versenyen minden részt vevő országból egy-egy újságírót is vendégül látnak, hogy azok hírét vigyék a magyar borkultúrának. A számos szakmai programmal, hagyományteremtő céllal meghirdetett bajnokságon a Szigetköz gasztronómiája is kiemelt figyelmet kap majd - árulta el.
A bajnoksággal kapcsolatos további részletek a Magyar Sommelier Szövetség hivatalos honlapján, a www.sommelierhungary.hu bajnokságok menüpontja alatt lesznek elérhetők. Az esemény az Agrármarketing Centrum támogatásával, a Magyar bor, mindenkor kampány keretében jön létre. (MTI)


Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.