Ha jól tudom, Ön első generációs borász. Hogyan került kapcsolatba a szőlővel?

Annak idején az „átkosban” nem volt sok lehetősége az embernek. Aki vidéken jobban élt, az a TSZ elnök és a párttitkár volt, de ezek egyike se volt választott funkció és a neveltetésemből adódóan ezek a pályaválasztásnál is kiestek. Maradt tehát az orvos és az állatorvos, de mivel ezekhez nem volt gyomrom, inkább az agronómia felé vettem az irányt. A szőlő és a gyümölcstermesztés mindig érdekelt és mivel a Mátrában a szőlő a domináns gyümölcs, innen egyértelmű volt a borászat. Négy-öt évig nagyüzemi borász voltam, majd a kilencvenes évek legelején elkezdtem a saját utamat járni. Először egy 3,5 hektáros darabot telepítettünk újra itt Gyöngyöstarjánban, majd megvásároltuk a többi területet, így alakult ki végül ez a jelenleg hét hektár. Ennyin gazdálkodunk most.

Ez így is marad, vagy szeretnének bővülni és növekedni?

Nem szeretnénk, és ennek több oka is van. Az egyik, hogy nagyon nehéz munkaerőt találni, főleg olyat, aki ért is a szőlőhöz. Másrészt mi kizárólag gasztronómiai szegmensbe szállítunk - főleg éttermekbe -multikba egyáltalán nem, és ez a hét hektáron készített 20-30.000 palack bőven elég ahhoz, hogy a gasztró szegmens kielégítsük.

Melyek azok a fajták, amelyekkel a jelenlegi helyzetben versenyképesek tudnak lenni?

Egyértelműen az olaszrizling, amely különleges illatával, sajátságos kesernyés ízével hívja fel magára a figyelmet, de a zenitnek is komoly perspektívái vannak – már csak azért is, mert kevés probléma van vele és kevéssé érzékeny fajta. Bármennyire is a százaz bor a divat, a sárgamuskotály is nagyon jó félédes húzó fajta, és persze van vörösborunk is, de Szekszárd és Villány miatt és mert annyira más műfaj, ezen a téren nem nagyon tudunk labdába rúgni.

Mit tapasztal, hogyan változtak mostanában a borfogyasztási szokások?

A borfogyasztás az elmúlt években a könnyebb borok irányába tolódott el, és a fehérboroknál is abszolút ez a tendencia. Egyre több törekvés van a csökkentett alkoholtartalmú és az alkoholmentes borokkal kapcsolatban, de szerintem ebben nincs komoly perspektíva, mert maga a technológia, amivel alkoholmentes bort lehet készíteni az összes illatanyagot kiviszi a borból. Nem véletlen, hogy a jelenleg forgalomba lévő alkoholmentes borok mind édesek vagy félédesek, és ilyeneket egyébként is csak a nagy jövedéki adóraktárak készíthetnek. Évek óta nagy divatja van a gyöngyözőboroknak is, de nekünk nem érné meg, ezért ebben nem tervezzük követni a nyugati trendeket. Mivel mi túlnyomórészt reduktív technológiát használunk, ami nem zárja ki, hogy ha olyan évjárat van – és van hely a pincénkben is - akkor nagy értékű borokat is készítsünk, de elsősorban a könnyebb borokat preferáljuk, Nyugat-Európa miatt is.

Ezek szerint nem csak a magyar piacra termelnek. Milyen jelenlétük van a nemzetközi piacokon?

Angliában kezdtük, de aztán jött a covid és a Brexit, így onnan kivonultunk. Jelenleg a belga, a lengyel és a szlovák piacon vagyunk jelen, de a nemzetközi terep csak a hab a tortán. Jelenleg három-négyezer palackot jelent évente, ami az össztermelésünk durván 10-15%-a. Jó lenne minél több külföldi kapcsolatot szerezni, és még több bort szállítani, de nem ez a fő csapásvonalunk. A mennyiségi helyett inkább minőségi fejlesztésekben gondolkozunk.

Mennyire kell követni a trendeket?

Nyugat-Európához képest nagyjából tízéves késésben vagyunk, de igyekszünk tartani a lépést – még akkor is, ha teljesen más lehetőségeink vannak már csak a borvidékeink méretéből adódóan is, mint egy olasz vagy francia pincészetnek. De minőségben fel tudjuk venni a versenyt, még annak ellenére is, hogy mivel mi alacsony palackszámot készítünk, sokkal drágábbak az előállítási költségek. A francia és olasz borpiaccal még azok olyan termelők se tudják tartani a tempót, akik két-három millió palackot adnak el egy évben.

Nehéz ma borászként talpon maradni?

Azt szoktam mondani, ha ma valaki borászkodásra adja a fejét, akkor az legyen milliárdos, és pár éven belül milliomos lehet belőle. A borászat napjainkban a bányászat után a legköltségigényebb vállalkozás, és tulajdonképpen csak szerelemből lehet csinálni. Nekünk nincs más választásunk, ezt csináljuk harminc éve. Innen már nehéz másfele menni. A szőlőtermesztésnek annyira nincs nyereségtartalma, hogy ha kiírnának egy szőlőkivágási támogatást, a jelenlegi szőlőtőkék száma biztosan a felére csökkenne. Ráadásul az adminisztratív intézkedések még nehezebbé teszik a helyzetet, gondolok itt a termékdíjakra és a visszaváltási díjakra.

Még élénken él bennem, amikor lapcsaládunk májusban megrendezett borkóstoló vaktesztjén a „Lélekzet” nevű borukat megkóstolhattuk. Egészen különleges élmény volt a résztvevők számára. Mondhatjuk, hogy ez borászatuk zászlóshajója?

A „Lélekzet” egy nagyon szép bor, és nagyon büszkék vagyunk. Olyan nagyra tartott barátaimmal készítettük, mint Virág Csaba, aki a Kárpátia Étterem majd a Párizsi Udvar vezető sommelier-je volt, vagy Gál József, aki a Liszt és a Csányi Pincészet főborásza volt. Különleges és egy korlátozott számú olaszrizling, amelyből mindösszesen 890 palack készült és csak néhány étteremben elérhető.

Említette a minőségi fejlesztéseket. Ez mit jelent, milyen fejlesztéseik voltak mostanában és milyen terveik vannak a jövőre nézve?

Elsősorban borászat technológiai fejlesztésekben, próbálkozunk a hiperreduktív technológiával, amelynek köszönhetően tisztább ízűek lesznek a borok, kishordós érlelésekkel, illetve különböző klónokat próbálunk ki, kíváncsiak vagyunk, hogy mit tudnak. Ezeken túl nincsenek nagy terveink, szeretnénk fenntartani azt, ami van, de nyilván mindig szükség van bizonyos szintű korszerűsítésre és új gépekre. Lássuk be, a borászatban már nincsenek nagy csodák, már mindent kitaláltak, amit lehetett, csak 20-25 évente újra előkerülnek a régi dolgok.