Magyar cégek a hongkongi borászati seregszemlén

(MTI) – Magyarországot idén hat pincészet és négy kereskedő cég képviselte Hongkong legjelentősebb bor és szeszesital szakkiállításán, a Hong Kong International Wine&Spirits Fair rendezvényen – közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) csütörtökön az MTI-vel.

A rendezvényen Magyarország a kezdetek óta – a borokra kivetett importvámok 2008-as hongkongi eltörlése óta – jelen van.

A tájékoztatás szerint a november 7-9. között megrendezett borászati seregszemlén megjelent cégek lefedték a teljes hazai spektrumot, minden borvidék és szinte minden jellegzetes hazai borfajta megjelent a kiállítóknál.

A HITA közleménye kiemelte: tavaly 50 százalékkal több magyar bort exportált az ország Kínába és Hongkongba, és a borkivitel tovább növekedhet.

A két ország együtt jelenleg a magyar borok hetedik legfontosabb exportpiacának számít, a reláció súlya a Lengyelországba irányuló kivitellel egy szinten van. Az ázsiai ország kereskedelmi és logisztikai elosztóközpont szerepe miatt nemcsak Kína, hanem más távol-keleti piacok vevői is felfigyelhetnek a magyar termékekre.

A nemzetközi szakkiállítást a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács 40 országból, több mint 1000 kiállító részvételével, a hatodik alkalommal rendezte meg.

Forrás: MTI


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.