Magyarország ízei palackba zárva: 750

Ahány ember, annyi ízlés, ahány hangulat, annyiféle bor. Létezik azonban az univerzálisan jónak nevezhető bor, ami nem drága, nem édes vagy száraz, hanem mindig pont azt nyújtja, amit a fogyasztója az adott pillanatban elvár tőle.  Ezt üzeni a 750 brand, mely több mint 50 hazai pince közel 400 borát képviseli.

A 750 egy kreatív boros kezdeményezés az Ital Magyarországtól, melynek fő célja, hogy formálja a fogyasztó ízlését, fejlessze a borfogyasztási kultúráját.

Az új brand lényege, hogy a bort ismerő és szerető fogyasztónak nem az évjárat, a márka vagy az elért versenyeredmény számít, hanem, hogy ízlik-e neki a bor vagy sem.



Minden évszakban/ napszakban/ élethelyzetben más és más bort kíván a fogyasztó, a 750 pedig attól különleges, hogy a széles palettáról mindig megtalálja a fogyasztó az adott hangulatához illő italt. 

A 750 brand több mint 50 hazai, magas minőséget képviselő pince közel 400 remek borának képviseletét látja el nemzetközi- és hazai láncok, valamint nagykereskedő partnerek felé. Ide sorolhatjuk többek között a Kristinus, a Bock Pince, a Lajvér, a Vinatus, a Bodri Pince, a Takler Pince, a Royal Tokaj, a Frittmann Pince, a Thummerer Pince, a Polgár Pincészet, a Laposa Pincészet, a Mészáros Pince, a Bolyki Pincészet, Gál Tibor borait, valamint a Freixenet cava-it is. Saját pincészetükből származó boraik is nagy népszerűségnek örvendenek a fogyasztók körében: a Velence ötösfogata a letisztult stílusával hódít, míg a Balaton 750 vidám darabjai a nyárias, fiatalos életérzés átadására helyezik a hangsúlyt. A Bognár Pincészet színes választékából pedig mindenki megtalálja a hangulatához illő bort: legyen az akár Bognár Borbirtok, akár Corvus Tokaj, Báthory vagy Lovassy.

S hogy mi is a 750 valójában? A talaj, a zöldmunka, a nap, a szüret, a pince, a palack, a címke, a márka, az íz, az öröm. Ez minden a borról, ez a 750.

Forrás: Élelmiszer Online


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.