Mákkal tette függővé vendégeit

Pozitív lett egy kínai autós drogtesztje, miután olyan tésztaételt fogyasztott egy vendéglőben, amelyet titokban őrölt mákgubóval "bolondítottak meg". A férfinak nagy nehezen sikerült tisztáznia magát a kábítószer-élvezet vádja alól, és az is kiderült, hogy a vendéglős ópiáttartalmú ételekkel akarta "függővé" tenni vendégeit az éttermétől.

A csangcsengi "mákgubós" étteremtulajdonos lebukását az okozta, hogy egyik vendégét útban hazafelé igazoltatták a rendőrök az ittas vezetés elleni kampány keretében, és az alapos ellenőrzés során vizelettesztet is végeztek, amely ópiátot mutatott ki a férfi szervezetében. A 26 éves Liu Csü-ju hiába bizonygatta a rendőröknek, hogy nem használ semmiféle drogot, és hogy a teszt valószínűleg a vendéglőben elfogyasztott étel miatt lett pozitív, 15 nap elzárásra ítélték.

 Szabadulása után Liu ártatlansága bizonyítására próbát végeztetett családtagjaival: mindannyiukat arra kérte, hogy egyenek az általa látogatott vendéglő tésztaételeiből. Ez meg is történt, s a hozzátartozók ezt követően végzett drogtesztje is pozitív lett. A családi teszt eredménye láttán a rendőrség vizsgálatot indított a vendéglősnél, aki végül elismerte, hogy mákgubóőrleményt használ ételei elkészítéséhez, de - mint mondta - csak azért, hogy ízletesebbé tegye azokat. Ezt még azzal is bizonyítani próbálta, hogy fogyasztott saját, házi készítésű tésztájából, majd ő maga is pozitív drogtesztet produkált. Ezt azonban a rendőrök nem méltányolták, hanem 10 napra őt is lecsukták - jelentették kínai hírportálok.

A rendőrség szerint a vendéglős azért tett ételeibe mákgubót, hogy vendégei "függővé" váljanak az étterméből. Májusban Sanghajban 10 hónap börtönre és 5000 jüan (200 ezer forint) pénzbírságra ítéltek egy vendéglőst, mert "függőséget okozó" darált mákot tett mártásaiba és leveseibe. Emellett megvonták éttermének működési engedélyét, őt pedig öt évre eltiltották attól, hogy élelmezéssel kapcsolatos tevékenységet folytasson. Korábban két kuangcsoui étterem ellen is vizsgálat indult mák használata miatt. Kínában tavaly júliusban tiltották be a mákot.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.