Média különdíjak a legjobb boroknak

Magyarország legrangosabb és egyetlen akkreditált nemzetközi borversenyét, a 13. VinAgora Nemzetközi Borversenyt 2012. június 15-17. között rendezték meg Budapesten. A megmérettetésre rekordszámú, 630 nevezés érkezett 20 országból.

A hagyományokat folytatva a szakmai zsűri mellett, az alkalomra felkért média zsűri is meghozta döntéseit, de a korábbi évektől eltérően nem a verseny zárónapján, hanem a június 30-án, szombaton, az 5. VinAgora Borgálán a Boscolo Konferencia Központban, ahol elegáns környezetben a nagyközönség is végig kóstolhatta a versenyre benevezett borokat.

A rendkívüli kánikulai meleg ellenére a déli kapunyitástól az esti nyolc órás zárásig folyamatosan nagy volt az érdeklődés és a borkedvelők hosszú órákat töltöttek el azzal, hogy a nemzetközi zsűri bírálatait összevessék a saját véleményükkel.
Telt ház volt a külön leges és rendhagyó programokon is. Akik részesei lehettek Szakács József egyedi hangulatú előadásának a szarvasgomba vadászatról, a gombavadász kutyákról, és közben a bemutatott gombákhoz illő, kiváló borokat kóstolhattakmeg, biztosan hívei váltak az erdő fekete gyémántjának.
Maguk az előadó borászok (Szepsy István, Tiffán Ede és Zilai Zoltán) is nagy várakozással készültek arra, amikor egy vaksötét szobában hat kiemelkedő borral és borról tartottak mesterkóstolót fehér, vörös és természetes borkülönlegesség kategóriában. Az ínyenceknek szánt, rendhagyó programon mindenki megtapasztalhatta, milyen érzés vaksötétben kóstolni, mennyire befolyásolja a szem kizárása az értékelést, valamint azt is, hogy milyen stílusjegyeket képvisel a nemzetközileg jegyzett minőség és egy nemzetközileg elismert borverseny legnagyobb díjával rendelkező bor. A részvevők állítják: felejthetetlen élményben volt részük.

Hasonló véleményt fogalmaztak meg a média zsűri tagjai is. Többeknek, akik először vettek részt benne, olyan volt ez az esemény, mintha egy olyan ajtón léptek volna be, amely mögött a titkok világa tárult volna fel előttük.
A borszakírókból, a média és a tudomány képviselőiből összeállt média zsűri Zilai Zoltán, a Vinagora Nemzetközi Borverseny igazgatójának szakmai irányításával egy bemelegítő minta után három kategóriában választotta ki a közönségdíjas borokat. Kategóriánként 3-3 bort kóstoltak és értékeltek. Nem a tíz minta megkóstolása jelentett komoly feladatok, hiszen akik jelen voltak, valamilyen formában már tudorai a borok értékelésének, hanem azoknak a boroknak a kiválasztása, amelyek szerintük leginkább megfelelnek a fogyasztók ízlésének. Aranyérmes borokról lévén szó, nagy csalódásra nem lehetett számítani, de izgalmas kihívást jelentett arra gondolni, hogy a döntésükkel esetleg felülírják a nemzetközi és hazai szaktekintélyekből álló zsűri ítéletét.

A száraz fehér borok kategóriájában aránylag könnyen közös nevezőre jutott a társaság, és a Frittmann Testvérek Kft. 2009-es Fahordós Ezerjó bora lett a nyertes.
A száraz vörös borok közötti választásban is a pontszámok alapján megszületett döntést fogadta el a zsűri és Takler Pince Kft. Cabernet sauvignon Reserve kapta meg a média díjat.
Az édes boroknál már nem született meg ilyen egyszerűen a döntés. Ugyan a pontszámok alapján a Pannon Tokaj Pincészet 2006-osTokaji Aszueszenciája került az első helyre, de a zsűri tagjai közül többen a Fitomark-94 Kft. 2000-es Tokaji Aszú 6 puttonyos borát érezték olyannak, amelyet a nagyközönség igazán kedvelhet. Végül, a por és kontra érvek és a kézfeltartásos szavazás alapján, a papírforma diadalmaskodott és a Pannon Tokaj Pincészet 2006-osTokaji Aszueszenciája lett a győztes.

A média zsűri tagjai voltak:
Cseh Márton sommelier, Dr. Freund Tamás agykutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója, Gyimesi Zsuzsa, a HVG Kiadó gasztronómiai szakértője, Fehér Zsombor, a Kerekes Band alapítója, Kovács Lázár, a TV Paprika házigazda séfje, László Ágnes, a Budavári Borfesztivál sajtófőnöke, Mátyók József, a TV2 Borkultusz-borkultúra magazinjának producere, Nagy Zita, a Borgőz borblog bloggere, Ördögh Bálint, a GoodFood Világkonyha magazin vezető szerkesztője és Varga Gábor, a desszert.eu kreatív cukrásza.


Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.