Megalakult a Magyar Bor Intézet

Innovatív, dinamikus, fiatalos szervezet támogatná a magyar bor ügyét.

Február végén egy budapesti borbárban mutatkozott be a Magyar Bor Intézet, amely alapítói szándék szerint egyfajta tudásközpont szerepét kívánja betölteni, azzal a fő céllal, hogy segítse egy új szemléletű magyar borkultúra kialakítását. Több területre terjed majd ki az intézet tevékenysége. Elsősorban a borral kapcsolatos tudást kívánják eljuttatni a fiatalokhoz középiskolai és fakultatív egyetemi képzések keretein belül. Emellett egy Kárpát-medencei kietekintésű átfogó, rendszerezett adatbázis létrehozását kezdeményezik, amelyben minden szőlővel, borral, borvidékekkel kapcsolatos információt egy helyen kaphatunk meg egy honlap, majd később egy okostelefonos alkalmazás segítségével.

 

A borfogyasztás népszerűsítése, fiatalokhoz való eljuttatása több ötleten, kezdeményesen keresztül történne. Az egyik ilyen a népszerű honfoglaló internetes játék mintájára elkészített borfoglaló, ahol borral kapcsolatos tudásukat mérhetik össze a játékosok. Itt a harc borvidékekért folyik.

Az intézet célja a fiatal felnőtt korosztály bevonása, ezeltál a fogyasztók átlagéletkorának leszállítása és a borfogyasztók körének bővítése. Az alapítók elképzeléseiben szerepel kutatások támogatása is, első körben egy 20 országra kiterjedő vizsgálat elkészítése, melyben górcső alá veszik az adott ország borágazatának támogatási rendszerét, jogi és bürokratikus hátterét, nemzetgazdaságban betöltött szerepét. Olyan koncepció kidolgozása a cél, amely több ország példáján keresztül rávilágít a nehézségekre, buktatókra, megmutatja egy átfogó ágazati támogatási rendszer kialakitásának legfőbb sarokpontjait.

A szervezet alapítói borhoz különbözőképp kötődő fiatalok: Köles András sommelier-borbíráló, a balatonfüredi Figula Pincészet sommelier-je, Bácsi Zoltán, a Variszkusz pince borásza, Csizmadia Miklós, a Borászportál munkatársa, Gál Zsuzsanna, a szigetcsépi Gál Pincészet munkatársa, Horváth Anett borbíráló, Krizmanits József tanácsadó és Segesdi Gábor, a 22-es csapdája kóstolók szervezője. Az Intézet egyelőre facebook-on érhető el, rövid időn belül honlappal is jelentkeznek.

Forrás: Vendég & Hotel


Magyar piacon tűnt fel a 3 Michelin-csillagos spanyol sztárséf

Magyar piacon tűnt fel a 3 Michelin-csillagos spanyol sztárséf 

Vajon mit keresett ott?
Családias hangulatú étteremnyitás a Várnál

Családias hangulatú étteremnyitás a Várnál 

Megnyílt a Varjúvár étterem a Várkert Bazárban.
SVÉT eszem-iszom Szigetmonostoron

SVÉT eszem-iszom Szigetmonostoron 

A Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT), a nívós vidéki gasztronómiát képviselők szövetsége a Rosinante Fogadóba készül április 5-én.
Közösségi élménytér a Hunyadi téri vásárcsarnokból

Közösségi élménytér a Hunyadi téri vásárcsarnokból 

A vásárcsarnok állapota az elmúlt évtizedek során folyamatosan romlott.
Jó hírek a magyarországi sörfogyasztásról

Jó hírek a magyarországi sörfogyasztásról 

Ezzel a bővülés dinamikája visszatért a 2021-ben és 2022-ben mért 3 százalék körüli mértékhez.
Betiltották a budapesti aluljárókban történő sütögetést

Betiltották a budapesti aluljárókban történő sütögetést 

Vége a helyben sütésnek – a Főpolgármesteri Hivatal döntése szerint.
A Coca-Cola kapcsán Önnek is a tej jut eszébe?

A Coca-Cola kapcsán Önnek is a tej jut eszébe? 

Pedig ideje lenne, mert a tej egy ideje fontos szerepet játszik a kólagyártó cég életében.
Megvédte címét a pálinkaverseny tavalyi győztese

Megvédte címét a pálinkaverseny tavalyi győztese 

Több mint 2400 minta versenyzett a XV. Quintessence pálinka- és párlatversenyen.
Megtévesztette a fogyasztókat a Foodora – meg is büntették érte

Megtévesztette a fogyasztókat a Foodora – meg is büntették érte 

Több mint 35 millió forintos bírságot szabtak ki az ételrendelési portál üzemeltetőjére.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.