Megkezdi terjeszkedését Indiában a Burger King

A világ második legnagyobb hamburger lánca bejelentette, hogy a dél-ázsiai érdekeltségű Everstone Csoport fogja irányítani a hálózat indiai terjeszkedését.

A két vállalat közötti megállapodás értelmében az Everstone Csoport a világ második legnagyobb országában a Burger King mester franchise partnereként, hamarosan további franchise partnerek bevonásával lát majd neki a hálózat kiépítésének. A gyorséttermek nyitásával párhuzamosan az Everstone Csoport saját, egységes beszerzési rendszert fog biztosítani minden helyi Burger King étterem számára.

A konkurens gyorséttermi hálózatok, mint a McDonald’s, Domino’s Pizza, Subway, KFC, vagy Dunkin’ Donuts már régebben megkezdték hálózatuk kiépítését a térségben. Az indiai piac potenciálját mutatja, hogy a Starbucks amerikai kávézólánc immár 30 kávézóval rendelkezik az országban, holott egy évvel ezelőtt nyitotta meg első egységét.

Az Everstone Csoport az egyik legjelentősebb ingatlanforgalmazással és tőkebefektetéssel foglalkozó vállalat Indiában és Délkelet-Ázsiában. A 2006-ban alapított cég az elmúlt években kiváló helyi piaci ismeretekre tett szert, amely kiterjed az éttermi termékekre és szolgáltatásokra, oktatásra, pénzügyi szolgáltatásokra valamint logisztikára egyaránt. Mindezekre a tapasztalataira támaszkodva a vállalatnak mester átvevőként minden esélye megvan arra, hogy néhány éven belül ledolgozza a Burger King hátrányát a riválisokkal szemben.

Burger King hálózat jelenleg 13.259 éttermet számlál világszerte, amelynek több mint fele, 7404 egység az Egyesült Államokban és Kanadában található. A gyorséttermek túlnyomó része franchise átvevők irányítása alatt áll.

Forrás: Franchiseportál


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.