A homoszexualitást 2001-ig mentális betegségként kezelték Kínában, ennek ellenére a nagyvárosokban számtalan melegbár és nightclub működött zavartalanul. Az ázsiai országban számtalan meleg él aktív homoszexuális életmódot annak ellenére, hogy az „egy család-egy gyerek” politika követelményeinek megfelelve látszólag „hagyományos” családi életet élnek.
Az intézmény állami engedélyezésével a kormányzat harcba kíván szállni a Kínában is egyre nagyobb méreteket öltő AIDS fertőzöttség ellen. Ezért a melegbár alapítói között ott van egy, az AIDS megelőzésére szakosodott egészségügyi társaság és a helyi kórház is. Egyébként a délnyugati Yunnan tartományban – ahol a melegbár megnyílt - tartják nyilván a kínai HIV fertőtőzöttek egynegyedét.
A bárban egyébként a teák és egyes snackek ingyenesen fogyaszthatók, egy Coca-Cola ára pedig mindössze öt jüan, ami hozzávetőlegesen 130 forintnak felel meg. A megnyitó csaknem hatvan főnyi közönsége közül sokan érkeztek távolabbi városokból is, vélhetően nem az ingyen tea vonzásának engedve…
Megnyílt az első állami melegbár Kínában
A túlságosan élénknek bizonyuló médiaérdeklődés miatt, csaknem három héttel az eredetileg kitűzött időpont után, a legnagyobb diszkréció mellett megnyílt Kína első kormány által támogatott homoszexuális bárja.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.