Mehet a magyar marhahús Hongkongba

Az elhanyagolható kockázatú járványügyi besorolásnak köszönhetően hamarosan megindulhat a magyar marhahús exportja Hongkongba, miután a helyi élelmiszerbiztonsági hatóság elfogadta a kiszállításhoz szükséges szakmai információkat és állategészségügyi garanciákat.

Hazánk 2014 májusában nyerte el az Állategészségügyi Világszervezet által elismert legmagasabb szintű, úgynevezett elhanyagolható kockázatú járványügyi besorolást a szarvasmarhák fertőző szivacsos agyvelőbántalma (BSE) betegség esetében. Az állategészségügyi szempontból kiemelkedő eredmény a kedvező járványügyi helyzetnek, a hatékony hatósági munkának és a betegség megelőzésére irányuló sikeres felügyeleti programnak köszönhető.

Az új állategészségügyi státusz főként az élő szarvasmarha és marhahús harmadik országokba irányuló kivitelénél jár jelentős előnyökkel. Ennek megfelelően a magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság több harmadik országba is kezdeményezte a marhahús és marhahús-termékek exportjának megindítását, többek között Hongkongba is. A hongkongi társhatóság nemrég hivatalosan is tájékoztatta hazánkat, hogy a kiszállításhoz szükséges szakmai információkat és állat-egészségügyi garanciákat elfogadta.

A tényleges kiszállítás megindítása előtt – utolsó lépésként – már csak a vonatkozó állat-egészségügyi bizonyítvány elfogadása van hátra, ezt követően a magyar hústermékek előtt újabb nemzetközi piac nyílik meg.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.