Mi lesz veled, konyak?

A világ alkoholfogyasztásában ugyan - sajnos, vagy szerencsére - nem látszik semmifajta visszaesés, a konyak iránt azonban folyamatosan csökkent a kereslet. Amíg 2008-ban 6,2 százalékkal mérséklődött az igény a megelőző évhez képest, addig tavaly már 12,5%-os volt a visszaesés -közölte az hírül az AFP.

A közel 130 millió üveg, ami elhagyja a franciaországi Cognac tartományt persze így sem kevés, egy évvel ezelőtt azonban még 148,2 milliót szállítottak le. A legnagyobb, 18 százalékos visszaesést Európában regisztrálták, de Kelet-Ázsiában is közel tíz százalékkal csökkent a nemes francia rövidital iránti kereslet.
Mindez annak fényében igen meglepő, hogy két évvel ezelőtt még a világ legnagyobb alkoholistájának tartott nemzet is elkezdett átállni vodkáról konyakra. A divatot a tehetős oroszok teremtették meg, akik némi változatosságot akartak csempészni az évtizedes vodkázásba, ám később a középosztály alkoholizálásában is egyre nagyobb teret nyert a fehér borok kétszeri lepárlásával készülő ital. Akkor fél év alatt közel 50 százalékkal nőtt a konyakfogyasztás, ami csak az oroszoknál több mint évi 10 millió üveget jelentett. A visszaeséstől azonban ők sem tudták megmenteni a konyakot, pedig ha valakikre, akkor rájuk igazán lehet számítani ezen a téren. (forrás: Facepress)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.