Ne csak húsvétkor kerüljön juh és bárány a magyar asztalokra!

Kevesen ismerik az emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatásait a juh- és bárányhúsnak, ezért fogyasztásösztönző promóciós kampányt indított az Agrárminisztérium a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet az Agrármarketing Centrum (AMC) közreműködésével.

A legelőre alapozott bárányhústermelés fenntartható módja az élelmiszerelőállításnak, és a természet védelme mellett különleges gasztroélményt is biztosít a fogyasztóknak, emelte ki  Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a juh és bárány fogyasztásöntöző kampány megnyitója alkalmából.

A juhfogyasztás, mint új trend

Az államtitkár elmondta, hogy kiemelt figyelnek az egyes ágazati szakmai szervezetek létrejöttének és működésének támogatására. A juhágazat azon állattenyésztési terület, amely egyedülálló módon az elmúlt évben is fejlődni tudott köszönhetően az európai piacon megfigyelhető fogyasztási trendeknek. A felvásárlási árak az elmúlt időszakban is növekedtek, egy év alatt 10 százalékos élőállat piaci árnövekedés volt tapasztalható, ezért a juh amellett, hogy fenntartható módon tartható, perspektivikus ágazatnak tekinhető. 

Pár deka juhfogyasztásból még van hová fejlődnünk

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője kiemelte, a juh- és a bárányhús fogyasztásnak régi hagyománya van Magyarországon, és a mai modern konyhakultúrába is kiválóan beilleszthető. Ennek ellenére hazánkban az évi egy főre jutó 18-20 dekagramm juhhús fogyasztással messze elmaradunk az uniós 1,3 kg-tól. A húsvét hagyományos ünnepi étele ma is a fiatal bárány, ezért időzítették a juh- és bárányhús fogyasztásösztönző kampányukat a mostani időszakra.  Az ízletes bárányhús és juhhús népszerűsítésével elsősorban rádiószpotok és közösségi médiahirdetések formájában találkozhatnak a fogyasztók.

Fejlődőképes ágazat

Bátor Árpád, a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület elnöke a szakmaközi szervezet legfontosabb feladatának tartja, hogy az ágazatban olyan feltételeket teremtsen, amely valamennyi szereplő számára elégedettséget okoz. Jelen időszakban a juhászat relatív kedvező helyzetben van a többi állattenyésztő ágazathoz képest, hiszen az extenzivitásából adódóan kisebb mértékben érinti az energiaáremelés a kimértékű abrakfogyasztása miatt, a takarmányáremelkedés a minimális importhányad miatt, a forint gyengesége, mivel a termék szinte teljes egészében exportra kerül, nő a forintbevétel.

Keddtől indul a kampány

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója nagy előrelépésként tekint a mai napon elkezdődő juh- és bárányhús fogyasztásösztönző kampányra. Egy olyan kis költségvetésű szervezet, mint a kiskérődző ágazat szakmaközi szervezete önállóan nem lett volna képes egy ilyen színvonalas, nagy tömeget megszólító kampány lebonyolítására, ezért megköszönte az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum támogatását a promóciós kampány megszervezésében.

Visszatérni egy régi szép hagyományhoz

A szakmaközi szervezet céljának tekinti, hogy újra fellendítse a hazai juh- és bárányhús fogyasztását Magyarországon. Reméli, hogy húsvét közeledtével visszatér a régi keresztény szokás, és hazai bárányhús kerül az ünnepi asztalra, amely segíti az ágazat több lábon állását és növeli a belföldi értékesítés mértékét is.

Forrás: Agrármarketing Centrum / Turizmus Online


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.