Nem gyógyír a nyári élénkülés a vendéglátóipar sebeire

Polarizálódott a magyarországi vendéglátóipar, míg az üdülőhelyeken tömve vannak az éttermek, addig a belvárosokban sokan zárva maradnak nyáron is - írja a Világgazdaság.

Megugrott a vendéglátás forgalma júniusban, a júliusi árbevétel pedig már megközelíti a 2019-es júliusit – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból és az előzetes pénztárforgalmi kimutatásokból. A járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítésével júniusban 28,6 százalékkal nőtt a forgalom volumene, 36,3 százalékkal az árbevétele, és az utóbbi már csak 2,8 százalékkal marad el a válság előtti, 2019-es szinttől.

A statisztikai adatok szerint júniusban 130 milliárd forintos bevétellel lehetett számolni a szektorban, míg a 2019-es bevétel ugyanebben a hónapban 133 milliárd volt, tehát már közel a válság előtti szint. A várakozás szerint egyébként is kiemelkedő havi forgalomra lehet számítani, így júliusban és augusztusban is.

Azonban hiába a korábbi évhez képest jobb kasszaadatok, a piaci szereplők még mindig borúlátók, főleg a bizonytalan ősz és a járvány várható negyedik hulláma miatt. A vendéglátók legnagyobb része továbbra is a létfenntartásért küzd  – húzta alá a VG-nek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke. A vendéglátóipar rendkívül polarizált – mutatott rá –, míg a mostani adatokat valószínűleg a nyaralóhelyek húzzák fel, ahol valóban nagy a forgalom, addig a belvárosi éttermek többsége be van zárva, hiszen a külföldi turisták száma még mindig a töredéke a válság előtti évekének.

Elfogytak a tartalékok, sok étterem-tulajdonosnak el kellett adnia az autóit, vagy jelzálogot kellett felvennie a házára, hogy nyitva maradhasson, de egy esetleges újabb teljes zárás esetén már végleg becsődölhet. A vendéglátásban ráadásul óriási a munkaerőhiány, az alapanyagárak pedig az egekbe ugrottak. Ennek ellenére csak 5–15 százalékkal mertek emelni jó néhány étteremben, nehogy elriasszák a vendégeket.

Az MVI elnöke szerint a vendéglátók most abban bíznak, hogy ha kitör a negyedik hullám, akkor sem rendelnek el teljes zárást, hanem a védettségi igazolvánnyal rendelkezők – szigorított maszkhasználat mellett – mehetnek étterembe. Ha ugyanis a hidegebb hónapokban bezárnak a teraszok, a belső terekbe pedig nem mehet senki, akkor az tényleg a szektor nagy részének végét okozhatja.

Forrás: Világgazdaság


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.