Nem hisznek a borászatok az államnak?

Egy furcsán értelmezett EU-s direktíva alapján az utóbbi években egy kunfehértói szeszipari cégnek kellett az alföldi borászatoknak átadni a keletkezett borseprőt és törkölyt, mert egyébként nem kaptak engedélyt - írja Oltyán József a Hírös.Indexen megjelent cikkben..

Egy 100 ezer hektoliteres borászatnak először ezért évi 10 milliót fizettek, majd csak a fuvarköltséget, most pedig attól félnek a megkérdezett borászatok, hogy nekik kell fizetni a könnyítés miatt. Jogos lehet a félelmük? - teszi fel a kérdést a cikkíró.

A Szabad Föld 2011. július 23-i on-line kiadásában jelent meg Font Sándornak, a parlament mezőgazdasági bizottság elnökének a kis-kunsag.hu-nak adott interjúja alapján egy összefoglaló, amely arról értesít, hogy várhatóan 2011 augusztus 01-től lesz kihirdetve az a rendelet, miszerint a jövőben a borászatok azt kezdenek a keletkező melléktermékeikkel amit akarnak. Ennek kapcsán több jelentős alföldi borászatot megkerestünk, akik elzárkóztak attól, hogy a nevüket adják a nyilatkozatukhoz, miközben véleményük azért volt.

Az elmondásaikból gyorsan kiderült, hogy a havi 5-6 átfogó vizsgálattól, amit rendszeresen tartanak a különböző hatóságok a borászatoknál, miközben élet-halál küzdelmet folytatnak a kereskedelem terén, kifáradtak. A borászatok vezetői részéről elhangzott, hogy ma olyan világ van, amikor: "be kell fogni a szánkat és örülni kell, ha van még munkahelyünk." (...)

A cikk teljes terjedelmében az eredeti oldalon olvasható.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.