Novemberi borvásár a Hungexpon

November 18-20. között jelentkezik az új, ÍZEK ÉS BOROK elnevezésű kiállításával a HUNGEXPO. A számos rangos élelmiszeripari szakkiállítás után ezúttal a nagyközönség számára is nyitott rendezvényre kerül sor a Budapesti Vásárközpontban.

Az Ízek és Borok kiváló lehetőséget kínál minden, a hazai és nemzetközi élelmiszeripari vagy vendéglátó ipari szektorban tevékenykedő cégnek a bemutatkozásra, és - ami a HUNGEXPO gasztronómiai rendezvényein még nem volt gyakorlat - a termékeik árusítására is.

A hosszú téli esték és az akkor már közelgő ünnepek előtt 60 borászat vonultatja fel kínálatát. A novemberi időpontban már az idei - szakemberek által kiemelkedően jónak tartott évjárat termését is – palackba zárják a gazdák, így az újbor első nagy kereskedelmi próbáját is itt tarthatják a szőlészetek. Lehet akár egy palackkal is vinni a készletből, de a nagyobb mennyiségekre pályázó, „kartonokban gondolkodó” ügyfeleket is ki tudják majd szolgálni.

A nemes italokat ezúttal 20 étterem specialitásai mellé fogyaszthatják a látogatók. A Magyarországon működő, de más ország nemzeti konyháját képviselő mesterszakácsok helyben készített ételeikkel a nagyvilág ízeit kínálják majd a hazai borokhoz.

Akár gyertyafényes vacsorát, vagy baráti találkozót is érdemes erre az időpontra szervezni: a HUNGEXPO különleges nyitva tartással készül a vendégek fogadására. Az Ízek és Borok kiállítás november 18-19-én, azaz pénteken és szombaton déltől este 10-ig, 20-án vasárnap este nyolcig tart nyitva.

Az estékre szórakoztató programokkal, jazz koncertekkel készülnek és fellép a Budapest Bár együttes is. Szakmai megmérettetésre is sor kerül, a séfek világszervezete (WACS) ebben az évben itt rendezi nemzetközi séf versenyének (Global Chefs Challenge) közép-európai selejtezőjét.

Az ÍZEK és BOROK mellett a téli kiállításokra is jegyet válthatnak a látogatók. November 18-20. között ugyanis a népszerű Hó-Show, a SPA & WELLNESS, valamint a TEREPZÓNA is nyitva tart a HUNGEXPO-n.


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.