Óbor a javából

(MTI) - Kína történelmének legrégibb - 3 ezer év körüli - borára akadtak a régészek az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban - jelentette a kínai média pénteken.

A bronz bortároló edényt egy nemesember sírjában találták, aki a Nyugati Csou (Zhou)-dinasztia idején élhetett (Kr.e. 1046-771), és vélhetően szerette a bódító nedűt. A ritka ereklye egész pontosan a Paocsi (Baoji) városhoz tartozó Sikusan (Shigushan) hegységben volt elföldelve.
A városi régészeti intézet igazgatója, Liu Csün (Liu Jun) szerint a maga nemében ez az eddigi legrégebbi lelet. Azonos rendeltetésű zárt edényekből egyébként összesen hat volt a sírban, de csak ebben az egyben hallható a folyadék lötyögése.
Az edény borítása rendkívül kemény, a terepen nem rendelkeztek megfelelő szerszámmal annak kinyitásához, s azóta sem bontották meg. A folyadék összetétele így egyelőre rejtély, de a régészek szerint nagy valószínűséggel bor van benne.
A Csou-dinasztia előtti Sang (Shang)-dinasztia idején a kínai (fehér) bor, amely gyakran inkább pálinkafélét jelent, a korrupció szimbólumává vált, mivel a helyi nemesek, hivatalnokok körében igen elterjedt volt a fogyasztása.
A Csou korszakban ezért úgynevezett "tilalmat kifejező eszközöket" helyeztek az asztalokra, emlékeztetőül a mértékletes italozásra - magyarázta a feltárás eredményei kapcsán Liu.
A régészek június 25-én egyebek mellett egy ilyen eszközt is találtak ugyanabban a sírban. Erről elhangzott, hogy 95 centiméter hosszú, 21 centiméter magas, s szintén bronzból készült.
A régészeti munka a területen még folyik, a szakemberek a következő napokban további bronz leletekre számítanak. (MTI)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.