Ők az idei Bocuse d'Or magyar döntősei

December 3-án vasárnap megkezdődött a versenyzés, amelynek a végén majd kiderül, ki képviseli Magyarországot 2018 júniusában a Bocuse d'Or európai válogatóján Torinóban.

A selejtezőre pályázat útján kerülhettek be a séfek. A versenyre minden olyan magyar állampolgárságú szakács pályázhatott, aki 2017. január 26-ig betöltötte 21. életévét és elhivatottnak érzi magát e nagy presztízsértékű versenyen való megmérettetésre.

A beérkezett pályamunkákból a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjaiból álló zsűri (Szulló Szabina, Széll Tamás, Vomberg Frigyes, Wolf András, Sárközi Ákos, Segal Viktor, Bíró Lajos, Nyíri Szása, Ruprecht László, Lutz Lajos), Hamvas Zoltán elnökletével választotta ki a legígéretesebb recepteket, így a selejtezőn a következő tíz jelölt vehetett részt: Dualszky-Kovács Péter Elek Richárd, Garai Ádám, Haraszti Zsolt, Kiss Krisztián, Pohner Ádám, Tóth Pál, Várnai Péter, Veres István és Volenter István.

A selejtező résztvevői közül öten délelőtt, öten délután készítették el ételeiket. A főtémához borjúcombot, kacsamájat és salottahagymát, a vegetáriánus tányérhoz pedig risotto rizst, fürjtojást és gombát kellett használni.

A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vomberg Frigyes, Ruprecht László és Szabó Kevin vett részt, míg a kóstoló zsűriben Hamvas Zoltán, Szulló Szabina, Christian Meyer, Nyíri Szása, Sárközi Ákos, Harmath Csaba, Vajna Tamás és Bíró Lajos foglaltak helyet.

Az eredményhirdetéskor pontszámokat nem, csak a továbbjutók neveit hirdették ki. Széll Tamás a konyhai zsűri nevében azt hangúlyozta, hogy "ha nincs rend a konyhában, akkor nincs rend a fejekben", és a precíz konyhai munka fontosságára hívta fel a figyelmet. Sárközi Ákos a kóstoló zsűri nevében elmondta, mekkora fejlődést láttak a két évvel ezelőtti versenyhez képest, és hogy jó volt látni, hogy Széll Tamás sikere micsoda inspirációt jelentett a versenyzők számára. Ugyannakor – akárcsak az utánpótlásversenyen –hangúlyozta a kóstolás fontosságát is.

A selejtezőről a következő hat versenyző jutott tovább, ők versenyeznek majd február 8-án a SIRHA Budapesten, a magyar döntőben (ABC sorrendben, NEM az elért pontszámok szerint):

Elek Richárd

Garai Ádám

Haraszti Zsolt

Pohner Ádám

Veres István

Volenter István

 Nézegessen fotókat a selejtezőről!

Íme a fekete-fehér művészfotók!

Forrás: Vendég & Hotel


Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.