Onyx: a jövő szakácsainak bölcsője

Az Onyx életében mindig is fontosak voltak a versenyek és az utánpótlás nevelés. Az elmúlt években a Hagyomány és Evolúció versenytől a Chaîne des Rôtisseurs ifjúsági szakácsversenyen át a Bocuse d’Or döntőjéig megfordultak és egyben kiemelkedő eredményeket értek el az étterem ifjú szakácsai.

Szeptemberben még Mede Ádámért izgulhattunk, aki immáron hetedik a sorban az Onyx konyhájáról, aki kijutott a Chaîne des Rôtisseurs nemzetközi ifjúsági szakácsversenyre. Többek között Szulló Szabina Párizsban, míg Széll Tamás Dél-Afrikában is részt vett az ifjúsági szakácsverseny döntőjén évekkel ezelőtt. Az idén Budapesten megrendezett Ifjúségi Szakács Világbajnokság döntőjén Ádám a kiemelkedő harmadik helyezést érte el.

 Pár héttel később, október 18-án a Bocuse d'Or utánpótlásverseny döntőjén 12 magyar fiatal szakács közül Szabó Kevin első helyezést, míg Barna Zsanett második helyezést ért el. Mindketten az Onyx konyhájában tanulták az alapokat és erősítik a konyhai csapatot. Az utánpótlás verseny során legkiemelkedőbben teljesítő szakácsoknak lehetősége nyílik arra, hogy a Bocuse d’Or európai döntőjén szerephez jussanak a csapatok második segítőjeként.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.