Az évi 25 ezer liternél kevesebb bort termelő pincészetek számára kiírt pályázat hat nyertese 5-5 millió forint értékű országimázs csomagot nyerhet, melynek részeként a két tárca mindegyik termelőtől 1000 palack bort vásárol, azokat egyedileg tervezett címkével látja el, és bemutatja többek között New Yorkban, Pekingben, Brüsszelben, Zágrábban, Belgrádban, illetve Londonban - közölte szerdán Budapesten a VM borágazatért felelős nemzeti biztosa.
Kiss Eliza elmondása szerint a pályázaton olyan pincészetek is indulhatnak, amelyek nem rendelkeznek palackozott borral, mert a palackozás költségeit a kiírók átvállalják. A beérkezett tételeket borszakértőkből és gasztronómiai szakemberekből álló zsűri bírálja el.
Kohut Balázs, a KIM gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára hozzátette, a Forum Hungaricum által lebonyolított projekt a fiatal grafikusok számára rövidesen ismét kiírandó Cégér pályázathoz kapcsolódik, azzal a különbséggel, hogy most nem a borokhoz keresnek designereket.
A bíráló bizottság által kiválasztott 6 nyertes borhoz (2 vörös, 2 fehér, 1 rozé és 1 borkülönlegesség) progresszív grafikusok készítenek egyedileg tervezett címkét, melyeken az Erdész Galéria közreműködésével kiválasztott magyar képzőművészeti alkotások jelennek majd meg - árulta el.
Kohut Balázs beszámolója szerint a Carton Hungaricum borcsomag első bemutatkozására várhatóan április végén kerül sor New Yorkban.
A Cégér-Ab Ovo pályázati felhívása és jelentkezési lapja már letölthető a https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/obi/aktualitasok/ceger_ab_ovo_palyazat.html vagy ahttp://forumhungaricum.hu/ceger/CEGER_AB_OVO_palyazati_jelentkezesi_lap.pdf honlapról; a benyújtás határideje február 21.
Országimázs-pályázat kisborászatok számára
(MTI) - Közösen hirdet országimázs-pályázatot kisborászatok számára Cégér-Ab Ovo néven a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) azzal a céllal, hogy a nyertes tételekből összeállított Carton Hungaricum borcsomagot külföldön is bemutassák.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében
Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.