Országos Pálinkaverseny 2014 – Felhívás

A Pálinka Nemzeti Tanács az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló VM rendeletben foglalt felhatalmazás alapján az idén új alapokra helyezve rendezi meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt.

A Pálinka Nemzeti Tanács az ágazat országos szakmai egyeztető fóruma, közreműködik a pálinkatörvény végrehajtásában, szakmai véleményt ad és javaslatokat tesz a Kormány részére a pálinkát érintő kérdésekben.
A pálinka nemzeti kincs, ezért a PNT segíti a pálinka előállítása, származása, minősége és eredetvédelme egységes szabályozásához és annak végrehajtásához fűződő közös magyar érdek előmozdítását. A verseny fővédnöke az agrárpolitikáért felelős miniszter.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint: „A pálinka népszerűsége és ismertsége évről évre folyamatosan nő, a magyar gasztronómia egyik büszkesége, Hungarikum. Ezért különösen nagy felelősség a szakma mérvadó eseményének, az Országos Pálinkaversenynek a megszervezése. A versenyen az egészen kicsi, de minőségorientált főzdéktől az ismert pálinkaházakig bárki megméretheti pálinkáját, a győztesek büszkén viselhetik az elnyert címeket”.

Béli Géza, a 2014-es verseny igazgatója elmondta: „A 2014. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny szabályzatát a pálinkaversennyel kapcsolatos országos fórumon elhangzottak szerint, a széleskörű szakmai követelmények messzemenő figyelembe vételével a PNT fogadja el és a rendeletnek megfelelően teszi közzé.

A verseny lebonyolításával összefüggésben egységesek az elvárások, így a legfőbb igény, hogy a megmérettetés hiteles legyen, a megszerzett minősítések a valóságot tükrözzék, végső soron a pálinkák kapják meg azokat az elismeréseket, amelyeket megérdemelnek.

Ennek érdekében a versenyt megelőző tréningeken kiválasztásra kerülnek azok a pálinkabírálók, akik a tudásuk, hozzáértésük, és a pálinkabírálathoz szükséges különlegesen kifejlett érzékszerveik alapján jogot szereznek arra, hogy a világ egyetlen, kizárólag a pálinkák számára kiírt versenyén minősítsék a nemzeti italunkat. További elvárás, hogy a verseny eredményhirdetése a pálinkához méltó körülmények között, a terméket népszerűsítő gála keretében történjen meg, amely szintén teljesítésre kerül.

Természetesen egy termék esetében minden elért eredmény akkor ér valamit, amennyiben annak kézzelfogható gazdasági haszna is van. Törekvéseink szerint a kimagasló minőséget elért pálinkák és azok előállítói az eredményhirdetést követően folyamatosan támogatva lesznek különböző marketingeszközökkel.”

A versenyre történő nevezés határideje 2014. április 25., amely egyidejűleg a minták beérkezésének határideje is. A verseny eredményhirdetése 2014. június 19-én a pálinka Európai Uniós eredetvédettsége kihirdetésének évfordulóján lesz.

Forrás: Sajtóközlemény


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.