Ötödével nőtt a magyarországi halfogyasztás az idén

(MTI) – A szaktárca múlt év végi népszerűsítő kampányának eredményeként az élelmiszerágazaton belül - egyedüliként - számottevően, mintegy 20 százalékkal nőtt a halfogyasztás az idén Magyarországon – közölte a vidékfejlesztési miniszter hétfőn az idei halmarketing-akció nyitórendezvényén, Tiszafüreden.

Fazekas Sándor kiemelte: azért döntöttek a kezdeményezés folytatása mellett, hogy a tavaly óta közel 1 kilogrammal fejenként 5 kilogrammra bővülő éves halfogyasztás tovább növekedjen. Ezen belül az is fontos lenne, hogy a mainál mennyiségben több és gyakrabban kerüljön hazai hal a magyar családok asztalára - tette hozzá.
Hangsúlyozta: az ágazat képes kiváló minőségű termékek előállítására, és az utóbbi időben bővült a választék, konyhakész áruból is egyre több jut el a boltok polcaira. A 2012-ben előállított 21 460 tonna étkezési hal mennyisége az idén várhatóan ugyancsak emelkedik, a becslések szerint mintegy 10-15 százalékkal - közölte a tárcavezető.
Rámutatott: bízik abban, hogy az ágazat sikeres évet zár, amelynek egyik jele az is, hogy a 36 800 hektárnyi nyilvántartott területből 7 százalékkal, 25 000 hektárra nőtt a feltöltött, termelésre használt halastavak összterülete Magyarországon.
Fazekas Sándor arról is beszélt: az új halgazdálkodási törvény folyamatosan vizsgázik a gyakorlatban és ennek tapasztalatai alapján megteszik a szükséges kiigazításokat. Emellett bizonyos részletkérdéseket – így például a halradar használatának feltételeit – a végrehajtási rendelet tisztázza majd – ígérte kérdésre válaszolva.
Emlékeztetett: a napokban határozatlan időre leállíttatta a halászatot a Balatonon. A lépést az indokolta, hogy a hasznosítót sok támadás és kritika érte az utóbbi időben, melyet meg kell vizsgálni és ezzel egy időben újra kell gondolni a jogosultság mostani rendszerének átalakítását – fogalmazott.
Követendő példaként említette a Tisza-tavi modellt, ahol az érintett önkormányzatok bevonásával 4 éve egy jól működő, a fenntarthatóságot szem előtt tartó, önszabályozó közösség gyakorolja a halászati-horgászati jogot.
Végül a miniszter felhívta a figyelmet a VM új halmarketing-kiadványára is, mely Magyar halat az asztalra címmel a honi halfajokat és azok elkészítését ismerteti.
A tájékoztatón Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárgazdaságért felelős államtitkár elmondta: a hazai piacon 36 százalékot tesz ki a magyar tógazdasági, míg 14 százalékot a természetes vizekből származó hal fogyasztása. A fennmaradó 50 százalékot import fagyasztott halból értékesítik a kereskedők.
A vidékfejlesztési minisztérium kiemelt feladatának tekinti az arányok javítását, hasonlóan a jelenleg országszerte összesen 3500 tonna éves kapacitással működő 31 magyar halat feldolgozó üzem mennyiségének és kibocsátási volumenének bővítését – jelentette ki az államtitkár.

Forrás: MTI


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.