Pályázati lehetőség borászoknak

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) közel 2 milliárd forint támogatást fizethet ki új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására. Azon gazdálkodók, akik a beruházással szeretnék vállalkozásuk összteljesítményét növelni, 2010. október 16. és 2011. március 31 között nyújthatnak be támogatási kérelmet a Hivatalhoz.

Az MVH vissza nem térítendő támogatást nyújt olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozás összteljesítményét. A kérelmeket 2010. október 16. és 2011. március 31. között lehet benyújtani postai úton az MVH honlapján közzétett borászati gépkatalógusban szereplő gépekre. Az a gazdálkodó veheti igénybe a támogatást, aki a berendezését 2010. szeptember 25-ét követően vásárolta meg, és a vételárat a kérelem beadásáig teljes egészében kifizette.

A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylők esetében a vásárolt gépek nettó értékének 30 százaléka, míg nagyvállalatoknál annak 20 százaléka. Az igényelt összegnek meg kell haladnia az 1 millió forintot, de nem lehet több 400 millió forintnál. A 2010/2011. borpiaci évben erre a jogcímre 7 500 000 euró, azaz közel 2 milliárd forint fizethető ki. Ezen a keretösszegen felül benyújtott kérelmeket az MVH átütemezi a 2011/2012. borpiaci évre, és azok az új időszak elsőként benyújtott igényléseinek minősülnek.

Egy termelő egy borpiaci évben csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ami azonban több gépre is vonatkozhat. A kérelmeket az MVH a beérkezés sorrendjében bírálja el a helyszíni ellenőrzés elvégzését követően. (forrás: mvh.gov.hu)


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.