Pörög a húsvéti bárányok exportpiaca

Tolna megyében most a nagyobb súlyú állatokat keresik, ebből viszont kevesebb van, mint amire igény lenne. A felvásárlási árakkal elégedettek az állattartók, bíznak abban, ez az ár húsvét után sem lesz kevesebb.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Az elmúlt években gyakran panaszkodtak a juhászok amiatt, hogy nem kelendő a bárány. A pandémia alatt bizonytalan volt az is, hogy egyáltalán el tudják-e szállítani – lesz-e fuvaros – az állatokat a célországba. Idén úgy tűnik rendeződött a helyzet, van igény a húsvétra szánt bárányokra. A gond most az, hogy nincs elég belőlük. 

Jelenleg 1250 és 1600 forint között fizetnek az élő bárány kilójáért.

Ami gondot okoz, az az, hogy nagyon magasak a takarmányárak, míg decemberben a báránytáp mázsájáért 11 ezer forintot, addig most 17 ezer 500 forintot kérnek a kereskedők. A szalmabálák darabjáért hatezer forintot, a lucernabálákért 18-20 ezer forintot kérnek. Nagy gond az is, hogy ropog a fű, így hívják a gazdák azt, amikor akkora a szárazság, hogy a fű szinte eltörik.
Egy diósberényi gazdaságában már el is adták a húsvétra szánt bárányok nagyobb részét. A 20 és 24 kiló közötti bárányok kilójáért 1550 forintot fizettek. Ott 450 birka van, eddig még nem nagyon voltak a legelőn a gyenge fű miatt.

Az átvett bárányok többségét egy kiskunlacházai cég vitte a saját telepére, onnan viszik őket tovább az olasz, illetve a nagyobb példányokat az arab piacra.

A megye többi juhászatában is hasonló a helyzet. Idén április 17-én lesz húsvét, így április elejétől folyamatos lesz a bárányok felvásárlása.

Külföldön népszerű, nálunk kevésbé

A hazai piacon, boltokban sem húsvét előtt, sem máskor nincs nagyobb kereslet a bárány- vagy a birkahúsra. Így az állattartók arra kényszerülnek, hogy külföldre értékesítsenek.

Jól jött pár éve a brexit a hazai juhászoknak, Nagy-Britannia kiválásával áruhiány keletkezett, és emiatt soha nem látott magasságokba emelkedett a bárány ára az európai uniós piacon. Az áruhiány mellett új piacok is nyíltak a magyar juhok előtt: az arab országokban megnőtt a fizetőképes kereslet, emellett Európán belül is nőtt a muszlim lakosság aránya, ami jó alapot ad annak, hogy a hazai gazdák a nagyobb súlyú bárányokat is könnyűszerrel el tudják adni. A fiatal bárány legfontosabb felvevőpiaca még mindig Olaszország, a nagyobb súlyú állatokat azonban Szaúd-Arábiától Izraelig keresik a vevők.

Forrás: Teol.hu / Store Insider


Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében

Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében 

Egyszerre nyit éttermet Budapesten és tér vissza a tévé képernyőjére az angol sztárséf .
Pálinkából koktél? A hajdúszoboszlói kifőzdében nem lehetetlen

Pálinkából koktél? A hajdúszoboszlói kifőzdében nem lehetetlen 

Új irányba vinné a hungarikumokat a Pintér Pálinka.
Uniós oltalmat kapott a Mura borvidéki eredetmegjelölés

Uniós oltalmat kapott a Mura borvidéki eredetmegjelölés 

Újabb magyar borvidéki eredetmegjelölés került fel az Európai Unió védett földrajzi árujelzőinek listájára.
Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala?

Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala? 

Pisco Világnapot ünnepel a VIBE Budapest.
Bővül a zselízi Sacher-ház

Bővül a zselízi Sacher-ház  

„Három folyó régiója” elnevezésű turisztikai akcióterv keretében komplex turisztikai fejlesztések indulnak a magyar–szlovák határtérségben.
Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban

Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban 

Idén már 89 járványgócot azonosítottak.
    Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak

Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak 

A jelentkezés a Magyar Pékszövetség tagvállalkozásai mellett minden magyar tulajdonú pékség számára nyitott és díjmentes.
A magyar konyha legjava a Time Out Marketben

A magyar konyha legjava a Time Out Marketben 

Egy tányér gulyás, egy tökéletes csirkepaprikás vagy egy pohár magyar bor – kevés jobb módja van annak, hogy a külföldiek megismerjék az országunkat.
Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója

Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója 

52 éves korában elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója és egykori tulajdonosa.
Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen

Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen 

Van néhány hely Magyarországon, amelyet elsőre még talán a térképen is nehezen találnánk meg, mégis évről évre felkerülnek a gasztronómia iránt érzékenyek bakancslistájára. Dánszentmiklós pont ilyen.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.